Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)

Harmadik szakasz

49 Dodwell állítja hogy ezen üldözés szelidebb volt, és nem ment a vérengzésig, mivel lecsillapultával a befogattak közöl még sokan életben voltak. Azonban az első keresztények épen ezt róják föl az üldözőknek kegyetlen gonoszságul, szemökre vetvén a pogányoknak, hogy a bevádolt hívőket nem az igazság, hanem a hazugság kicsikarása végett, s következőleg inkább a lelkek, mint a testek vesztére kínoz­zák. Ezért végeztettek ki a vértanuk többnyire csak a legnagyobb kí­nok elszenvedése után ; sőt némellykor kigyógyittattak a főnök paran­csára a vértanuk sebei, hogy testök uj büntetések elviselésére (mi va­lóban a legvégsőbb kegyetlenség jele) alkalmas legyen. Hogy ezOrige- nessel tértént Özséb történelme 6. k. 34. fej. mondja. Milly nagy volt pedig csak a börtönnek fenyítés is , kitetszik Lucián leveléből, (melly a Cipriánféle levelek uj kiadásában 22-ik, másutt 20-ik), hol némelly éhhalállal kivégzett vértanú említtetik föl. A börtön más büntetéseit, u. m. a hurkokat és rabláncokat Ciprián 39—ik, vagy másként 34-ik le­velében számlálja elő, Celesztinröl szólván. Azok sem szenvedtek keve­sebbet, kik számüzettetvén, számtalan bajjal küzködtek, vagy kik bá­nyákra Ítéltettek. Szóval : ollyan volt ez üldözésben a keresztények el­leni kegyetlenkedés, hogy maga Ciprián is, ki egyébként a szigorúbb fegyelem legnagyobb pártolója volt, 56-ik vagy 53-ik levelében kiment­hetőknek tartja a hittagadókat, mondván, hogy: „azok, kik máskor a legszívszaggatóbb és többször ismételt kínzásoknak is ellentállottak vol­na, nem akarva, hanem képtelenségből lettek hittagadókká; kívánván ugyanis a halált, megölettetni, nem engedtetének, hanem kinzósze- rekkel addig zaklattattak lankadt testeik, mig nem ugyan rendületlen hitök, hanem erőtlen és kifárasztott testök győzeték le.“ Valóban hogy Decius legkegyetlenebb volt, erről meg volt győződve Optât, ki azon üldözést, melly Decius és Valérián alatt Afrikában történt, oroszlán­hoz hasonlítja Parmeniánhoz irt 3. könyvében. Honnét világos, hogy habár néha az újabb és nagyobb kínzásokra fönlartott vértanuk a zsar­nokok halálával, vagy más valamelly alkalommal, midőn az egyház békéje helyre állott, szabadon bocsáttattak is : innét még nem kell kö­vetkeztetni, hogy ezen üldözés szelidebb volt, és nem ment volna az öldöklésekig. Egyébként, hogy Decius alatt sokan szenvedtek Afrikában vértanuságot, ezt alább sz. Ciprián életéhez csatolt elözeteinkben be- bizonyitandjuk. Rómában is dtihönge ezen üldözés, mint Fábián pápa és több mások vértanuságából kitűnik. Szicíliában szenvedett a hires Agotha szűz, kinek vértanuságát Damáz pápa írja le 5—ik versezeté- ben ; az ariánoktól megszentségtelenitett egyházát pedig nagy Gergel szentelé föl újra (lib. 3. dialog, cap. 30. et lib. 3. epist. 9.) Ugyanezen időre teendő Szaturnin vértanusága is , ki Galliában Toulouse püspöke volt. Spanyolország egyházai is zavartattak meg Decius üldözése alkal­mával, mint Ciprián és más afrikai püspökök leveléből világos, (melly a Cipriánféle levelek közt 67-ik máshol 68-ik) , hol Martiális és Bazilid 51.

Next

/
Oldalképek
Tartalom