Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Harmadik szakasz
43 Stromatum) igy szól : „Nálunk pedig naponkint bő forrásai vannak a vértanuknak, kiket szemeinkkel látunk, kiket sittnek, kínoznak, és fövételrc kárhoztatnak sál.“ És pedig annyira felzavarta ezen üldözés a keresztények kebelét, hogy bizonyos Judás nevű ekkori iró Özsébnél (7. fejezetben) a megjövendölt Antikrisztus eljöttét vélte közeledni. 44. De a többi fölött Tertullián tűnt ki ezen üldözés kegyetlenségének leírásában, ki erről több munkát irt, inellyekböl elég legyen né- melly helyet például fölhozni; minthogy másként egész könyveit kellene leírnunk. Vádiratának 12. fejezetében ekképen rajzolja azt: „Keresztekre és karókra vonjátok a keresztényeket; körmökkel szaggatjátok a keresztények oldalait. . . Lenyakaznak bennünket ; a vadak elé dobnak . . . Tehát égetnek ... szigetekre száműznek sat.“ A 30. fejezetben pedig panaszkodik: hogy még sírjaik is megszentségtelenit- tettek a keresztényeknek ; s az 50-ikben, hogy a keresztények venyi- géseknek (sarmentitios) és féltengelyeseknek (semiaxios) csufoltattak; minthogy féltengelyhez köttetvén, venyigék körében égettettek meg. Azért később igy zárja be könyvét : „de tegyétek ezt jó elnökök, kiket még jobbaknak tart a nép, ha néki keresztényeket áldoztok fel; kínozzatok, gyötörjetek, kárhoztassatok, törjetek bennünket.“ A keresztényeket ugyan is mind az elnökök , mind a nép egyenlő szívvel üldözték. Miért is a 37. fejezetben monda : „Mert a hányszor csak dühöngtök a keresztényeken, hasonjognál fogva az ellenséges nép is , részint saját kedvéből, részint a törvények iránti engedelmességből, sőt néha akaratotok ellenére is reánk üt kövekkel és tüzekkel.“ Ë szavakból csak azt akarom megmutatni, hogy a nép üldözései, gyakran vérengzésig mentek , mit Dodwell annyiszor tagad értekezésében. Egyébként az nem sokat tesz : valljon Rómában, vagy Karthágóban iratott-e ezen vádirat. Mert miután a római birodalom főnökeihez intéztetett, helybeli üldözésnél többre mutat, ügy szinte gyakrabban megemlíti abban Tertullián az elnököket, melly néven a tartományok kormányzói neveztettek. Hogy ezen üldözés nem volt szelíd, ez Tertullián más munkáiból is kivehető. A nemzetekhez irt 1. könyvében mondja, hogy a kérdezett keresztények vallanak, az elitéltek dicsekednek, az önkényt vallók a tagadásra kényszerittetnek sat. A vértanukhozi beszédében őket, kiket választott vértanuknak nevez, bármelly büntetés kitartására inti. Végre (in lib. Scorpiaci) felkiált : „És most a dolgok jelen állásában tetőpontját érte el az üldözések heve, midőn t. i. maga Cynocephalus dühöng. Né- melly keresztényeket tűzzel, másokat karddal, másokat vadállatokkal próbálnak. Némellyek a dorongok, és körmökkeli kínok közt megiz- lelt vértanuságot a börtönben óhajtják. Mi magunk, mint a nyulak, ha vadászat rendeztetik ellenük, messziről körülvétetünk sat.“ És a li. fejezetben : „és ime a név miatt minden nemzet gyűlöl bennünket.. a hatalmasokhoz hurcolnak, és kérdeznek, majd kínoznak és ölnek sat.“ Megegyez Tertulliánnal Minutius Bódog is azon párbeszédében, mellyel Octávius név alatt ezen idő körül Rómában szerkesztett: „Milly szép
