Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Általános bevezetés a vértanui emlékiratokba. Első szakasz
10 azok összegyűjtésében fáradozott. A többi közt kitűnő Özséb caesariai püspök Palaestinában, ki azon kivül, mit egyháztörténetében a vértanúkról előad, még két külön könyvet írt össze tetteikről. Az elsőben, mellynek ,,AqxciUov Mccqtvqwv ovvaywyr)“ cime, a régi vértanúk hiteles emlékiratairól szólott, mint ez kitetszik saját szavaiból, mellyek- kel egyháztörténetében e könyvről megemlékezik. A másodikban, mellynek neve „de Martyribus Palaestinae“ leírja mind azt, mit saját egyházmegyéje vértanúin Dioklecián császár iszonyatos üldözése alatt ö maga látott és hallott. Ez utósó korunkig fönmaradt, és alább ide mellékeljük. Az előbbi azonban, melly a régi vértanukat tárgyalja, és a melly már N. Gergel korában sem Alexandriában, sem a római könyvtárakban nem volt föltalálható, mint ez N. Gergel Indict 1. 7. kötetének 29 leveléből kiviláglik, ha nem is veszett el teljesen, eldugva rejlik valahol úgy, hogy bár mennyire keresték isalegélesb elméjű férfiak, mindeddig mégsem találhatták fel. Vannak, kik valamit feltalálhatónak vélnek Aurél Győzőnél, minthogy Jeromos Páltól annak történetét kérte 21-ik most 10-ik levelében, az agg concordiai szerzetestől az üldözéseket megismerendő. Ezen értelemben szól Marián Victorius is az említett Jeromosfélc levélhez csatolt jegyzeteiben, hol mondja, misze- riut Aurél Győző e tárgyról egész munkát irt, mellyben az egyház üldöztetésének történetét adja elő Diokleciánig. Ugyanez bizonyítja hogy korában e mű a Vaticán könyvtárában létezett. Mindezekkel azonban ellenkezik t. Baluzi István, ki Lactantiusnak „de mortibus persecutorum“ címzett könyvéhez csatolt jegyzeteiben (Miscellaneorum tomo 2)“ egyenesen tagadja, hogy Győző pogány létére irt volna valamit e dologról, állitván : hogy c helyen Jeromos concordiai Páltól nem kért mása azon átalánosan ismert történelemnél, mellyet Győző a császárok életéről irt, s Juliánnak ajánlott, hogy ebből megismerje az üldözőket vagy is, azon uralkodókat, kik Isten egyházát üldözék. Ezen állítását a tudós férfiú leginkább azzal erősíti meg, mert majd minden régi kiadott kéziratban „propter notitiam persecutorum“ nem pedig „persecutionum“ olvasható sz. Jeromos e helyén, melly kifejezés először Erasmusnál fordul elő, ki talán Győző kéziratából sajátította el hol szinte igy található. Midőn pedig az egyház békéje helyre állott, s a keresztény császárok alatt megenged teteit a vértanúk ünnepeit bízvást megiilni: majd minden egyház gondosan összeírta vértanúinak fönmaradt tetteit, hogy a nyilvános gyülekezetekben fölolvastassanak. Ezen történetek pedig, mint már említők, vagy nyilvános okmányokból vétettek, vagy pedig azon hívek által, kik a vértanuk vallomásán jelen voltak, szerkesztettek; vagy ha ezek közöl egy módon sem szerezhettek tudomást vértanúiknak tetteiről, legalább is azt jegyezték föl, mit öregebb emberektől, kik az üldözés idejében már éltek, megtudhatlak, hogy igy vértanúikról legalább némelly tettek ismerelével bírjanak. De miután nem sokára a vad és vándor népcsoportok a római birodalom majd minden tartományait elpusztiták s clfoglalák : ezen történetek is többnyire elvesztek. Később készültek ugyan az elveszeltek helyébe mások, de ezek amazoknak tekintélyére soha sem
