Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
i. hogy a vértanú szétzilált hajjal szenvedjen ; nehogy dicsősége teljében gyászolni látszassák. Ekkép felkelvén, és Felicitástis fölöklelve látván a küzdtéren, hozzájárult s kezét nyújtván fölsegité öt. így álltak mindketten , s a nép keménységét legyőzvén, visszahivattak a sanevivaria kapuba. Itt egy Rusztikus nevű hit- ujonc fogadá Perpétuât, s ekkor mintegy álmából felserkenve (mert egészen magán kívül, természetfölötti állapotban volt), kezde körül nézni s mindnyája bámulatára mondá: „Nem tudom mikor vezetnek már azon tehén elé.44 Midőn pedig hallá, hogy már megtörtént, nem hitte el, mielőtt testén és öltönyén némi jeleit észre nem vévé a döféseknek, s azon hitujoncot is meg nem ismerné. Ezután előhívatván testvérét és azon hitujoncot, igy szólitá meg őket: „Legyetek állhatatosak a hitben, s szeressétek egymást ; s szenvedéseink ne szolgáljanak nektek botrányul.“ XXI. Szatur is a másik kapuban buzdítá Pudens 2C‘) katonát, mondván : „Itt vagyok, mint jövendölém és igérém, még eddig egy vad sem bántott. Azért higyj most teljes szivedből. íme újra kilépek, s a leopárd egyetlen harapására végem lesz.41 S mindjárt a színkör végén a leopárdnak elébe vettetvén, annak egy harapása annyira vérbe borítá öt, hogy visszatérvén, már a második keresztségben részesültnek gunyolá öt a nép, mondván: Most ugyan csak boldoggá mosatott! most ugyan csak boldoggá mosatott! Valóban boldog is volt, ki illy viadalban dicsöült meg. S ekkor Pudens katonához fordulva : „Isten veled, úgy mond, megemlékezzél hitemről, s ezek, nem hogy megtántorítná- nak , sőt inkább erősítsenek meg.44 Egyszersmind pe- 26 * * * * * * * 26) Holstein kihagyd [Pudens nevét, ki szerintem ugyan egy azzal, ki — mint fólebb láttuk — a vértanukkal emberségesen bánt. A karthágói ősrégi naptárban Podens vértanú sz. György hava 29-én tiszteltetik, de ezen név alatt az általunk nevezett, vagy a sz. Páltól említett (Tim. 2. lev. 4. f.) vagy végre az ugyan e nevű alexandriai vértanú értendö-e, nem eléggé bizonyos. Az utósóról a Bollandisták is emlékeznek a föntkitett napon. 14*