Ruinart Theodorik: Hiteles vértanui emlékiratok. I. - 19. évfolyam (Buda, Bagó Márton, 1855)
Hiteles és válogatott emlékiratok az első vértanuk szenvedéseiről
múlták, és sokan megbánták, hogy Hlyen jámbor öreg ellen jöttek ki. VIII. Az imádság végeztével, mellyben mindazokról megemlékezett, kikkel valaha összejött, kicsinyekről és nagyokról, híresek és hirnélkiiliekröl s az egész földön elszórt katholika egyházról, szamárra ültették őt, s az indulás órája megjővén, nagy szombaton a városba vitték. Heródes az Irenarcha Niketes atyjával elébe jött szekéren, kik felvették őt kocsi- jokba, s vele ülvén, igyekeztek öt rábeszélni: „Hát mi rósz van abban, mondani : Uram császárom, és áldozni, és igy szabadon megmenekedni ?“ mondogaták neki; ö pedig eleintén semmit sem felelt nekik; de midőn egyre sürgeték, monda : „Nem cselekszem meg, a mit javasoltok.“ Ez nem sikerülvén nekik, durva szavakkal támadták meg, és rögtön kidobták a szekérből, úgy, hogy esés közben lábszárát is megsérté. De ö a nélkül, hogy fölgerjedne, mintha semmit sem szenvedett volna, vidáman és sietve ment, a küzdhelv- re vitetvén. A küzdhelyen ez alatt olly dőzsölést tett a gytilevész nép, hogy senkit sem lehetett megérteni. IX. A mint Polikárp a küzdhelyre lépett, e szózat hangzók alá a mennyből: „Polikárp! állhatatos légy s hősileg viseld magadat.“ A szólót senki sem látta, de a hangot hallák közölünk azok, a kik jelen voltak. Midőn bevezettetett, látván a tömeg, hogy Polikárp elfogatott, erős zajongás állt be. Bemutattatott aztán az altanácsfönek, ki kérdezé tőle, valljon ö-e Polikárp ? Mire igenlő feleletet kapván, javasolta neki, hogy tegye meg a tagadást, emlékeztetvén őt, hogy kímélje meg öreg korát“, és több illyesekre, miként szokásuk tenni, aztán pedig mondá : „Esküdjél meg a császár jólétére: legyen eszed, mondjad: haljanak az istentelenek !“ Polikárp erre komoly s méltóságteljes arccal a színkörben körülnézett a vallástalan pogányok gyülekezetén; kiterjeszté kezeit feléjük, fölsóhajlolt, aztán föltekintelt az égre, és mondá: „Haljanak az istentelenek!“ Akkor az altanácsfő sürgetve mondá: „Esküdjél meg, és szabadon bocsátlak ; káromold Iírisz-