Szeretet gyöngyei. 1854-ik évi karácsonhó VIII-ikának emlékeül szentelve (Pest, Landerer és Heckenast, 1855)

S im a főilegek foszlányain, Fönn az ég azur virányain,

Ott a csillagok hullámain írva lángol szent neved, „Mária!“

Eltünék, honába szállt Krisztus hirnöke,

S messze szerte folydogált Aetheröltönye.

Túl e földnek alkonyán,

Isten trónja zsámolyán, Hódolón hogy ö letérdepel,

Arca lángol, lángol a kebel,

S véle minden dicszenélyre kel : S íme messze zeng neved, „Mária!“

Míglen szívem érez, én megénekellek. Ál diák feledheti énül ;

Reggel, este szívimámmal üdvezellek, így leszek hived szünetlenül,

Anyja Jézusomnak, én anyám!

Ö

h

t

8

Ä

<j