Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)

Előszó

VIII

rójuk azt — e kor megannyi harc és háborúnál, megannyi tűznél s vérontásnál irtózatosabb. Miért? mert ama kor megölte a testnek életét, de a lelket végtelenül boldogította, — ez a testet élni és békében hagyja, hogy annál könnyebben és biztosabban elfojthassa szellemének drága életét. — Korunkban béke van ; de ez a béke — vajha csalatkozzunk— ez a béke hamis—kín és kárhozatot jósló béke ez; — mert korunk a inaterialismus puha párnái közt szendereg, vagy ha nem, bizonyára nagyban lehajtotta már azok felé álmos fejét, hogy majd elszenderedjékfölöttökés—alugyék, meddig? nem tudjuk—tán örök időkig! ... És a hitetlenség, és a tévely, és számtalan más vallási és polgári szörnyeteg mikor tűzte ki számosabban s színesebben zászlaját, s mikor vitt vakmerőbben koholmányi- ért s hódította magához a szíveket, mint épen korunkban? — A gyászos tények szóljanak: mi vérző szívvel hallgatunk ... Oh igen, ma béke van—jól értsetek: korunk nem támadja meg ma tűzzel vassal az édes anya-egyház tagjait, -— csak fájdalomdult szívét szeretné megrepeszteni — elcsábítván hőn szeretett magzatit, s a kárhozat örvényébe sújtván drága lelkűket... Es az egyház—ezt hogy nézhetné hidegen az egyház? — eltapodva látni Jézus drága vére hulladékait!,.. S az egyház, mint magzat- vesztett anya, ellenségi ellen —- bátran s hősiesen — harcol is... és fönhangon kiált: hogy harcoljon véle és mellette minden fiú, ha keblében édes anyja vére forr!—S ez édesen epedö szóra ki nem haj— lanék?.. Harcolni az egyházzal, és—mi bizonyosan bekövetkezik—győzni az egyházzal, s a diadali ünne