Munkálatok a pesti növendékpapság egyházirodalmi iskolájától - 17. évfolyam (Pest, Emich Gusztáv, 1853)
A szentgyónás és oltáriszentség
162 szeretet, úgy élete az emberi szívnek, miként az igazságot tárgyazú tanítás, élete elméjének. Valóban fölséges tünemény, melly egészen megfejti ezen isteni rendet, inellyet ezen religioban tálálunk ! Az ember erkölcsi lény , s mint illyen, szívből és elméből állván, kettőre van szüksége : táp- és világosságra. Ismeret és szeretet : ime ez a két sark, melly körül egész rendeltetése forog. A katholicismus csodálatosan eleget tesz mind e két célnak. Tanításának csal- hatlansága által meghatározza az emberi értelmet s az igazság bizonyosságára támasztja azt; az oltáriszentségben részesítvén az embert, szivét vonja magához s ugyanezen hitigazság szeretetében nyugosztalja meg őt. Tanítása által, miként a világos felhő fénylik előtte, melly Izraelt a pusztában vezeté, — a szentség által pedig ollyan mint égi manna, melly azt táplálta. Ezek mintegy két asztal, jobbra és balra helyezve, mellyeknek egyikén van az isteni törvény, melly az igaz hitre tanít ; másikán — a szent oltáron — van az élet kenyere, melly a hitet érezhetővé teszi ; az első által megvilágosít, a másik által feléleszt; egyik által oktat, a másik által bizonyosakká tesz bennünket; mind a két részről magához ragad, felemel, s istenít minket. Mert maga Isten az, ki egyházának tanításában és szeretetének vendégségében mint valóságosan jelenlevő nekünk adja magát. Az örök ige, a tanításban úgy, mint a szentségben, lényegileg köztünk lakozik és tartózkodik, és hasonló joggal alkalmazhatni mindkettőre e szavakat : „En veletek vagyok mindennap a világ végezetéig’1. Még egyszer mondjuk, ez csodálatos öszhangzás és ingathatlan szilárdság, mellyet maga az eretnekség sem birt megrontani ; ez kényszerité őt, mindenétől megfosztani magát, s tehetlen lévén annak lerontására , mind a szószéket mind az oltárt egybeolvasztani. — V. Fejezzük be egy általánosb és világosb szemlélődéssel. Ha vagyon ösztön, melly mélyen gyökerezett emberi természetünkben, mellynek eredményei általánosak ; úgy azon ösztön az, mellvnél fogva az ember azt hiszi, hogy
