A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 15. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1848)

Korunk nagy vallási kérdeseinek fejtegetései

206

sünk, ’s a’ mélységek’ mélységeit fátyolozatlan szemeinkkel áthassuk: mi szükség akkor ide lent a’ hosszú küzdésre, és nagy önmegtagadásra, a’ sok fáradozás- és imádságra ? Miért kellene a’ léleknek a’ földi kötelékekből kibontakoznia, ’s a’ lelki szemet megvilágositani, hogy az Istent láthassa? Hiszen mindez magától jön, mihelyt a’ testnek nyers sulyját és kérgét leráztuk? ’S minek az Istenneli számvetés, vagy lelkűnknek a’ végetti gondos vizsgálata, valljon az a’ szent bíró előtt képes lesz-e megállni ? Hiszen ő sem nem biró, sem nem szent. Hiszen minden, mi a’ földi kötelékektől megszabadult, a’ világosság’ téréibe emelkedik föl. — Bármilly hízelgő legyen is egy illy tanítás ; láttassák bár az az érzelgő lelkek előtt kedvesnek, ’s a’ könnyelműekre nézve megnyugtatónak : de vétkes az, és istenkáromló ; mellette pedig még lágyeszii is egyszersmind. Vagy azt véljük talán, hogy csak a’ test nehéz, ’s csak ez az, mi a’ föld felé húz bennünket; ’s nem egyszersmind a’ szenvedélyek is, mellyek a’lelket körülfonják? Azt véljük, hogy a’ durva érzékiségen függő szív nem is húzódik a’ föld felé; vagy hogy a’ lélek, melly az érczhez ragad, a’ testtől megszabadulva, tüstént seraphszárnyakkal fog fölfelé emelkedni? Ah! ’s ugyan hol vannak tehát a’ szárnyak? Itt van épen a’ bökkenő, hogy nem testök az, a’ mi lehúzza őket, hanem szenvedélyük. Valóban, készebb vagyok a’ halhatatlanságot eltagadni, mint hogy azt illy modorban erősítsem.

Van a’ halhatatlanság-tanitóknak még más osztályuk is. Ezek mindennek, a’ mi él, maradandóságát juttatják eszünkbe. Csak az alak, mondják ők, csak a’ külső tünemény változik; de az életerő, melly magát bennök egyónesiti, örök, és végnélkül működik, hat és képződik. Mi is, ekképen folytatják, mint illy határozott egyénesitések, tovalebbenünk; de a’ szellem, melly ezen egyéniségekben nyilatkozott, megmarad örökké. Minket is vissza log e’ szellem magába fogadni ; azaz : egyéni szellemünk az egyetemes szellembe térend vissza. — Nemde nagyon vigaszteljes tanitmány? ’S ugyan mi különbség van közte, ha csakugyan megszűnünk azok lenni,