A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)
Nehány vonás sz. Gellért csanádi püspök és vértanu életéből
293 figyelmet gerjesztettek, s utat törtek neki azon kitüntetésre, mellyben részesült. Guilielm, a szerzet apátja csakhamar észrevette benne a nagyészt, s jeles elmebeli tehetségeit méltányolván öt Sirdián társával együtt a bolognai iskolákba küldötte, hol öt évet töltvén, a tudományok minden nemében ritka kiképezést nyert. Innen visszatérvén perjelséggel tiszteltetelt meg. Gellért hivatalának — mint ezt a következés mutatta — megfelelt, mert a tudomány, ajtatosság és alázatosság mezején babért érdemelvén magának, szerzetes társainak szeretetét annyira megnyerte, hogy Guilielm holta után, ugyanazon zárda apátjává választatott. Mint főnöke a kolostornak töltött ö nehány évet Velenczében, szerzetestársai benne egy istenfélő, jelestehetségii, szilárd akaratit, és mások boldogságát előmozdítani szívből törekvő férfiút tiszteltek; ö volt a környék szegényeinek atyja, Ínségeiknek enyhítője, szorongatásaik- és fájdalmaikban vigasztalója , lelki örömükben pedig osztozója, szóval ö volt a szó teljes értelmében azon férfiú, kiben szerzetestársainak , és minden ismerősének szerelete központosult. Illy erős viszonyok kapcsolták Gellértünket hazájához és édes övéihez, midőn forró vágy kezdé ostromolni valóját : a sz. földre zarándokolni, és látni a helyet, hol Üdvözítőnk a megváltás nagy munkáját bevégezte; de sz. Jeromos irományait is föl akarta keresni, és azokat átolvasni, inellyeknek eredeti példánya akkor tájban Bethleheinben volt. Szándékát Gellért rövid idő múlva teljesítette, mert hivataláról leköszönvén, szerzetes társaitól érzékeny búcsút vön, s nehány követőitől — kikben szinte vágy keletkezők a szent földre utazni — kisérve, tengerre szállott. Kedvező széllel ereszték hajójukat a tenger síkjára, s minden veszélytől menten a földközi tengerre jutottak; itt azonban a dúló orkán fölháboritá a tengert, s a dühöngő hullámok vég enyészettel fenyegették a. hajót. A szélvész mindegyre dühöngött, a zivatar múlni nem akart, s az utasokat rejtő deszka váz *) *) Ugyanolt. 306. és köv. lapon. J) Arnoldi Wionei vita S. Gerardi cap. V.
