A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)
Nehány vonás sz. Gellért csanádi püspök és vértanu életéből
294 laptaként ide s oda hányatott. S ime e körülmények közt Gel- lért a hajó hátrészébe vonulván, földre borulva imádja mindenható Istenét, s a szabadulás reménysugaráért forró imát rebegnek ajkai ég fölé. Nem vesztve lelkének éberségét, legnagyobb veszélyben nem szűnik meg bátorítani a cslig- gedezö népet, mert a kinek keblében tanyát ütött a béke angyala, az hasonló a köszirlen épült házhoz, mellyet a ragadozó folyam árjai ki nem moshatnak alapjából ! •— Imája meg lön hallgatva, mert a szél csillapodni, a fölböszült tengerhabjai lassankint enyészni, és a fölháborodott természet előbbi nyugalmát visszanyerni kezdetle ; s ime egy vészteljes éj borzalmai után, alighogy a jótékony nap sugarai bibor fényben önlék el a láthatárt, a nép örömrivalgásokközt üdvözlötte a száraz földet. Horgonyt vetőnek tehát utasaink , és partra szállottak, de milly nagy volt csodálkozások midőn magukat egy egészen ismeretlen ország partjainál találták. Dalmáthon volt az, hova őket a sors vezérlé. Gel- lért társaival Razinához, a Jadra melletti sz. Mártontól nevezett kolostor apáturához tért be, ki őket leghőbb vendégszeretettel fogadván, az egész nagy böjt lefolyla alatt magánál tartotta. Megértvén pedig utazásoknak czélját, kérte Gellértet, hogy utazását szárazon folytatván, útját Magyar- országon vegye keresztül, kinek királya minden vándort és idegent barátságosan szokott fogadni. Gellért, ki Magyarország királyáról már eddig is sok jót és dicséretest hallott, hajlott az apát kérelmére, s megegyezését e szavakkal nyilvánította:„Amint tetszett rendelni az égnek, úgy legyen !“ s Magyarországnak vevén útját, kísérőivel együtt Pécsre érkezett. 1) Ekkor a Bonipert halálával megürült pécsi püspökiszékben Maurus ült, ki megtudván az idegenek érkeztét, alkalmat vön Gellérltel megismerkedni, többszöri találkozás után csak hamar átlátta vándorunknak tiszta jellemmel párosult mély tudományát, s eltökéllette magában a jeles idegent mindaddig letartóztatni, mig alkalma leend öt ') llanuscriptum monasterii Lunaelacensis , Battyányinál, 310 és 311. lap.— Arnoldi Wionei vita S. Gerardi cap, VII.
