A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 14. évfolyam (Pest, Beimel József, 1847)
Korunk nagy vallási kérdéseinek fejtegetései
118 máig: milly vigasztalása van számukra, s az ö vigasztalása milly erővel bir ? ! jO Vessük végre tekintetünket az emberiség legnagyobb , legsúlyosb bajára — ahaláír a. A haldoklók, milly nyomasztó fájdalmak közt feküsznek ! tán körülállva siránko- zóktól, kiknek bennük vész el támaszuk. Oh borzasztó a sötét sírboltba lemenni, s kimondhatlanul keserves utána nézni az atyának, az anyának, a táplálónak, a szeretett gyermeknek ! — még is meg kell lennie. Mindnyájának le kell mennie, s ki sem kerülheti el a homályos végzetet. S ismét: mit nyújt a pogányság, sőt mit nyújt a zsidó vallás is a haldoklók millióinak ? — A pogányságnak nincs egyebe mesés alvilágánál, lélekvándorlásánál vagy megsemmisülésénél. S maga a zsidó vallás is vigasztalásnélküli, még Krisztus idejében is vitatkozás tárgya volt, valljon létezik—e fültámadás ; s az előtt így szól a prédikátor, kora hit— lenségének szavaival : Isten arra rendelte az e m- bereket, hogy rajtok mulasson, hogy hasonlók legyenek az állatokhoz, mert egyenlő az emberek fiainak s a barmoknak állapot— juk. A mint meghal az ember, úgy meghalnak azok is. Mindenek egy helyre mennek: mindenek a porból lettek, s vissza is térnek a porba. Boldogtalan vigasztalás nélküli állapot ! Ki az, ki ki- hörgvén utolsó óráját, nem iszonyodik el a mélység láttára, mellybe örökre sülyedend ? Pedig e borzasztó mélység szélén mindenki fog egyszer állni, s bele kell ugornia. Ez egy kimondhatlan kin. Bir-e Krisztus erre is vigasztalással ? Bizonyosan ; még pedig a legalaposb- és leggazdagabbal, a melly csak lehelő. Az ö tanitmánya ez: az ember meg nem hal ; a halál az örök életrei átmenetei. Jól van. Ez vigaszteljes. De ki tudhatja ezt, kinek van elég bátorsága hozzá, hogy higye ? Hiszen senki sem jött vissza, hogy tudósítson az állítólagos más világról. Igaz. Mert mit nyomnak végre is minden halhatatlanságróli elméletek! — Még inlokaikat halljuk , hiszünk, de ha a temetőre tekintünk, megrettenünk, s
