Hepp, Johann : Keresztény egyháztörténet a magyar ifjuság számára (Pest, Trattner és Károlyi, 1847)
Első időszak. Krisztuss Jézustól nagy Konstantin első keresztény császárig 1-312
25 tudósításaink sokkal tökéletlenebbek, mint azt azon magas szeretet és tisztelet kívánná , — mellyet mi ezen sz. férfiak iránt szivünkben táplálunk. Pétert (szikla) ki ezelőtt Simonnak neveztetett, a galileai tenger mellőli Beth- saidából valót, András Apostol öcscsét, az Ur az apostolok és az egész anyaszentegy- ház fejévé rendelte. A Szentlélek elkülde- tése után még egy ideig Jeruzsálemben maradott, s sok csudát miveit Jézus nevében ; illyen a születésétől fogva sánta koldus megyógyítása a templom pitvarában. Kevéssel ezután, midőn a Zsidóországban levő keresztény egyházat meglátogatandó útnak indult volna, betért Joppéba, s ott Thabita nevű asszonyt halottaiból feltámasztott. Heródes király, a nép kegyét megnyerni óhajtván élete után leselkedett, husvétünnepekkor fogságba vettette , s az ünnepek után a nép előtt akarta őt kivégeztetni. De az Ur csudálatos módon ki- szabaditá hü szolgáját a börtönből. Ez után nem sokára Antiochiába ment, s az ottani keresztény egyházat mint püspök igazgatá. Innen Rómába jött, hol holtáig mint főpüspök kormányozta az ottani községet. Beszélik, miszerint Péter a Nero császár által 2