Hepp, Johann : Keresztény egyháztörténet a magyar ifjuság számára (Pest, Trattner és Károlyi, 1847)
Első időszak. Krisztuss Jézustól nagy Konstantin első keresztény császárig 1-312
26 támasztott keresztény üldözéskor a hittársak tanácsára éjjel Rómát elhagyván, Krisztus urunkkal összetalálkozott, s Péter kérdésére/ „Uram! hova mégy?“ igy felelt Jézus: „Rómába megyek, hogy újra föl— feszítsenek.“ A tanítvány megérté mesterének szavát, visszafordult, nem sokára ezután elfogatott, s mint az Üdvözítő a kereszten halt meg 67 évben, de fejjel fóldfelé kérte magát fordittatni, azt mondván, hogy ő Dem méltó Jézussal egyenlő halált szenvedni. Péter 42-től egész 67-ig vala római püspök. Hogy ő itt püspök volt, azt erősíti a régi keresztény írók öszhangzó tanúbizonysága. Csak a vak, tudni nem akarók tagadhatják e tényt el. Péterrel kezdődik az egyház főnökeinek vagy is a pápák sora, kiknek székök Rómában vagyon. Péter apostoltól két levelet bírunk, mellyeket a kisázsiai keresztényekhez küldött. János, az Urnák kedvelt tanítványa, ki az utolsó vacsorán Jézus keblén feküdt, s a kinkereszt alatt Jézus anyjával fájdalmak között állott, Zebedeus és Salome fia, s az öregebb Jakab apostol testvére volt. Mária halála után, kit a haldokló Üdvözítő gondjába ajánlott, Kisázsiában s különösen Efesusban hirdette az evangyelio-