A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 12. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1845)

Előszó

szerény ke virág, ha szorgos kezek hű gondja mellett kelteméit rejtő szirmaiból kibontakozik, tárt kefy- hének illatárjával fizeti le nagylelkű ápolójának hála- adóját: igénytelen egyletünk is a fölötte elomló kegy- őzön által kisdedkoruságából fölüdülvén, szeplőtelen római katholika szentegyházunknak — mellynek életadó anyai szivéből kölcsönzi léterejét — és szeretett hazánknak — mellynek áldásdús kebelén fejledez — magasztos oltárán parányi erejének teljéből forró köszönetének zálogául évenkint üldözik. Áldozata nem egyéb, mint a „Jézus-szellem szerinti szent irodalomnak mérhetlen óceánjából fölmerülő, és ifjú lelkesedéssel egybe fűzött gyöngyszemek, me/lyek mélyében az örök életnek üdvforrása fakad“, és „a nyelv, mellyen ébredő honunk, virul ásáért földobogó sziveinkhez szól.“ Rég kiforrott ugyanis melleinkben a meggyőződés, hogy minden élet és boldogság után sóvárgó nép előtt legszentebb ereklyének kell lenni a „kath. hitnek, mellyet a római anyaszenteyyház vall“ és a „nemzeti nyelvnek, mely- lyet nagy áldáskint őseitől öröklött.“ — A kath. hitnek: mert tiszta erény az ál/adalom talapja ; tiszta erény