A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 12. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1845)
Az ész mérsékléséről a religio dolgában
73 nyen és biztosan lehetne az igaz religiohoz jutni, ha azt az Isten maga közvetlenül kinyilatkoztatná az embereknek. Mit is habozna tovább az emberi ész illy oktató, azaz maga az örök igazság tanítása mellett? De vakmerő kivánatod és még vakmerőbb reményed, hogy az Isten a kiszabott természeti törvényeket kedvedért elmellőzze, hogy téged maga vezessen valamelly csuda állal az igazságra. Azt kell inkább reményleni,hogy a végeden kegyelmű Isten, némelly igazán jámbor embereknek és látnokainak kijelentette miket kell ő róla hinni, és milly tisztelettel tiszteltessék, mert „Tudja Isten az emberek gondolatait , hogy azok hijábavalók“.2). Mivel Isten az embereket. leginkább arra teremtette, hogy őt szeressék, és dicsőítsék, méltán következtethetni, hogy ő kinyilatkoztatott valamelly religiot, melly által az emberek Teremtő- jök igazi szeretete- s dicsőítésére tanítassanak. Ezt tenni bölcseségéhez és kegyelmességébez illett; e segédeszközt bírni mingyöngeségünknek szükséges volt. Nem is hihető az Istenről hogy religioja igazságát olly rejtett helyre szorította volna, hogy' ahoz az emberi ész semmikép sem férhetne Sőt inkább föl kell tenni, miszerint úgy intézett el mindent, hogy. ha az emberi ész természetes erejével helyesen akarunk élni, az ő segedelme mellett bizton feltalálhassuk azon igazságot Ő magához híja a józan észszel bíró embereket, és kívánja hogy hozzá jőjenek, az ő kegyelme által ugyan de nem ok nélkül. De bárha igen gyönge az emberi ész ereje, csak Isten segedelmével működjék, sokra képes, általa megismerhetni az igaz religiot, az ál-és költöttől megkülönböztethetni. Tehát az elme a túlságos lealázás és korlátlan fönhéjázás közt tartassék, mert mind két esetben veszélynek van kitéve, nehogy vagy épen semmi, vagy ál és költött kinyilatkoztatást fogadjon el. Miben áll pedig ez emberi észnek ereje, és hogyan lehessen azt helyesen használni, maga az ész tanítja — 0 Zsolt. 93, II.