A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 12. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1845)
A kinyilatkoztatott religio
4 lyeknek bebizonyítására sohasem fölöslegesek az okerők ; folytassuk tehát kutatásunkat. Van egy szó, melly bizonyos időtől fogva némi elragadtatást idézve elő nem kis zajjal hangzik le korunk fiainak ajkairól, és ez . . . a „szabadság“ nagy szava. De valljon van-e szabadság religio nélkül? Nemde szabadságot emlite mindegyike azoknak , kik Sullatól Caesarig, Caesartól Antoniusig uralkodtak! Minek tehát kiilönböztetés ama Sulla-féle és más fejedelmek szabadsága közt? Minek ekkor még ama Danton- és Marat, Robespierre- és Napoleon-féle szabadság közti különböztetés is? ... Hangosan fogjuk tehát hirdetni : nem, a szabadság nem elég magában ; nem az egyéni morál nem elégséges a valódi szabadságra. Fürkészd kegyes olvasó a történetek aknáit, és igazolva látod emez állításunkat. Hogy azonban a legközelebbi téren nyissunk kört a kutatásra Vessünk egy futó pillanatot a társadalom utolsó elemibe — a családi körbe. Menjünk egyenesen a dologra. Olly honban, mellynek nagyjai minden religiotól idegenkednek, mellyben a lakók nagyob része megtagadván minden vallást még haladni véli magát — egy illy honban mit kell tartani a házasság-törésről? Jó vagy rósz tett-e ez ? Rósz — fogják mondani. De ha rósz ; nemde gátolni szükséges azt ? De valljon mi által? Tán az észre hivatkozás által? Ovidius mondá, és nemde mi is méltán elmondhatjuk vele. „Látjuk és dicsérjük a jót, sa roszat követjük.“ Ugyan is a múlt századok ellenében a tizenkilenczedik század embere távoz- tatja-e mind azt, mit az ész kerülni parancsol? Bizonyára „nem“ leszen a felelet. Az emberi ész tehát nem képes akadályozni a roszat, mind a mellett hogy a társas rend annak meggátoltatását olly Tonnen parancsolja. Tán a természeti törvényre hivatkozván akadályoz- tathatik a házasság-törés? Az emberi természet kétféle; egy, a melly jóra, más, a melly roszra vezet.
