A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 11. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1844)

Klobusiczky Péter kalocsai érsek életrajza

354 do ki számlálhatja meg azt, mit ő titokban tett, úgy hogy balja ne tudná, mit jobbja miveit, mit csak a Mindentudó jegyzett föl az élet nagy könyvében meg­jutalmazandó egykor a szomjasnak nyújtott pohár vizet is. Az epemirígy által szülőiktől megfosztott árvákat ér­seki uradalmában összekerestetvén azokat több évekig ápolta és táplálta, kiadván erre legalább 50,000 ft. sőt sorsukat jövőre is biztosítandó alkalmas lakot vá­sárlóit árva intézetül szolgálót 6,500 ft. — letévén tőke gyanánt 35,000 ft. azon föltétellel, hogy, mivel élte napjaiban azt minden szükségesekkel önerszényéből el­látja, az évi kamat mindenkor a nevezett öszveghez csatoltassék ; sok leányt illő jegyajándok mellett férj­hez adott ; leginkább pedig vakok és fekélyes bete­gekre fordította atyai gondoskodását. Egy nemes, de elszegényedett család fölsegélésére 10,000 ft. alapít- ványozott. Jobbágyai, kik atyjokat tisztelték inkább Péterben, mint földesurokat, általa mindenben segé- lyeztettek ; bár hol, és bár ki volt közőliik beteg, egészsége helyreállítására minden megkivántató mód és eszköz meg volt az érsek kegyelméből, elköltvén e végből gyógyszerekre érseksége alatt 7 3,000 ft;—a szen­vedő emberiség-, megyéje- és alattvalóinak hasznára megyei, Bács és Hajós érseki mezővárosokban pedig ál­landó seborvosokat rendelt, megadván egyszersmind ezeknek minden szükségeseket maguk föntartására; a Kalocsán keresztül utazó lebetegedetteknek is minden­nemű segélyt hozott, őket kórházba vitetvén, vagy más magánházakban minden kitelhető gondot viseltetvén reájok. így kévéssé halála előtt egy külföldi, kilencz tagból álló családjával együtt Kalocsán akart keresztül vonulni, de lebetegedvén útját nem folytathatta, és az ottani vendéglőben megfosztva minden segítségtől kel­lett veszteglenie. Péter meghallván e szerencsétlenek szomorú helyzetét azonnal mindent elkövetni paran­csol , mi fölsegélésöket siettethetné. Visszanyervén pedig egészségéi a család szine elejbe hivattatott; nyá­

Next

/
Oldalképek
Tartalom