A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 11. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1844)
Klobusiczky Péter kalocsai érsek életrajza
355 jas szelídséggel fogadta azt Péter, és atyai áldása mellett gazdag úti költséggel megajándékozván, tulajdon pénzén fogadott alkalom által hazájába vitette. A szegényeknek valódi atyja, nemtője volt ; és nem csak szegény alattvalói szükségeinek födözésére költött évenként több ezereket, hanem az ország nevezetesb városaiban, sőt külhonban is kisebb pénztárokat tartott, mellyekből a nyomorgóknak rögtön segély hozattatnék. Bőkezűsége és könyörületessége által vigasztaló angyala volt a titkos szegényeknek is, kik jeles család- bóli származásuk, vagy más körülmények végett pirultak koldusbotot fogni. Az elaggott papok intézetének jobb karba való belyheztetésére 10,000 ft. adakozott. Röviden a szegények iránti irgalomkegye olly nagy volt, hogy gyakorta volt hallható a panasz, mikép határtalan kegyessége szaporítaná a vidék koldusait. A hit és szeretet lüzmelege hevítette Péter szerény keblét, és hogy másokban is fólélesztessék a bit szereteténck életadó szikrája, legszentebb apostoli kötelességének érezte; ennélfogva minden alkalmat megragadott, minden módot megkísértett, melly szent hitünk terjesztésére vagy a hívek szivébeni megerősítésére némikép szolgálhat; ezért röpített ő az Istenhez legtöbb, legforróbb imát, hogy tudnillik szenteltessék neve, jöjjön el az ország, és terjedezzen, mellyet Jézus alapított; erejének teljéből igyekezett tehát mindenkép az Isten dicsőségét előmozdítani, öregbíteni. Azért is alig hogy elfoglalta érseki székét, megyéjében az egyházi látogatásokat kezdette meg; atyai szelídséggel párosult komolyság ült arczán, midőn megyéje papjait intette kötelességök teljesítésére, a rcá- jok bízott községeknek az üdvösség utján való buzgó lélekkeli vezérlésre ; nyájasan fejtegette a híveknek a viszonyt, mellyben lelki pásztoraikkal állanak; csiig- gedhetlenül figyelmeztette őket, hogy azokhoz híven ragaszkodjanak , tanításaikat teljesítsék , jó példájukat kövessék ; mindenütt, a hová csak látogatása közben 23*