A pesti növendékpapság magyar iskolájának munkálatai - 11. évfolyam (Pest, Trattner-Károlyi, 1844)
A primatusról
A primátusról. Az einbermellben föllángoló szívnek nemesb vágyai társasági élet felé irányulnak ellenállhatlanül, és szerelmesekkint marasztalják az embert a társasági életnek kebelén. S valóban nem is gondolható fön- ségesb intézmény az istenség kezében, hol annyi salakkal vegyült természetünk azokból kibontakozván az állatok körén fölül magasbra emelkedjék pallérozottabb színt öltve magára: hol az ember szelleme, ez istenszikra öntudatra feseljen, teremtői erejét kifejtve. Hogy pedig az emberi ész és erő csak társaságban fejlődhetik, igazolva viszhangozzák az emberiség évezredes történeteinek bérezés ormai. Mert valamint kertünkben a pirosló hajnal harmatgyöngyeivel ékesített rózsabimbó, csak az óriáshegyek mögül fölemelkedő nap szelíd sugarai alatt nyílik, s tárja ki illatdús kelyhét : úgy az anyatermészet gyengéded ujjai által az ártatlan kisded szivének mélyében plántált jó és szép szerelme, csak a nemesűlt társas körök jótékony befolyása alatt fejtik lassankint hervadhatlan virággá, minek nedűiből csergedeznek aztán a férfi kebelnek tiszteletre méltó szenvedelmei : a minden szép- nagy- nemesrei törekvés, és az édes honiránti tántoríthatlan hűség, komoly olvadozás, lángolás és mindenek fölött az elősoroltak- ért meghalnitudás. Bizonyára ennek lángérzete hevíté kebelét Leonidasnak midőn Spartaért, Regulusnak mi18 *
