Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 10. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1843)

Elidősülési könyve az eretnekek ellen

r hogy az .állókat leejthessék, nem hogy az elesteket föl- segitsék: mert maga a tanjok is nem tulajdon épületük­ből jő, hanem az igazság meghamisításából a mieinket aláássák, hogy a magokéit építhessék. Vedd el tölök Mózes törvényét, a prófétákat, és a teremtő istent; nem vádolhatnak. S így az álló épületeknek könnyebben eszközölnek romlást, mint a fekvő düledékeknek fölépí­tést. S ezen munkákat mint alázatosak , s nyájasak vi­szik véghez. Egyébiránt főnökeik iránt sem ismérnek tiszteletet. És innen van, hogy szakadások az eretnekek­nél nincsenek: mert ha vágynak is , nem tűnnek szembe: nekik a szakadás egység. Tévednék ha a szabályokban is nem különböznek egymástól, midőn mindegyik a maga tetszése szerint módosítja a miket kapott, valamint sza­bad tetszése szerint raká össze az, kitől általadvák. Megismeri természetét, és kezdetének szokását a sar- jadék. Ugyan az szabad volt a valentinianusoknak, mi Valentinusnak, ugyanaz a marcionitáknak, mi Marcion- nak , tudnillik szabad tetszésük szerint megújítani a hitet. Végre voltaképen megvizsgáltatván az eretneksé­gek , sokban szerzőiktől különbözni találtatnak. Leg- többnyire templomaik sincsenek, anya nélkül, szék nél­kül , hittől fosztottan, hontalan lak nélkül bolyganak. XUI. Tudva van az eretnekek társalgása is bűbá­josokkal , madárjóslókkal, csillagmagyarázókkal és vi­lági bölcsekkel , kik tudnillik kandiságnak hódolnak , mindenütt azt emlegetik: keressetek és találtok: Innen a társalkodás neméből ítélhetni meg a hitnek minénűísé- gét: a tannak bírája a fegy. Tagadják az Isten félelmét. Tehát minden szabad nekik. Hol nincs pedig Isten fé­lelme , mint a hol nincs Isten ? A hol Isten nincs, ott igazság sincs. A hol igazság nincs, ott bizonyos illyen a fegy is. Ellenben a hol Isten van ott van félelme is, melly minden bölcseségnek kezdete. Hol Isten félelme van, ott van illendő maga tartás, ébredt szorgalom, szorgos gond , szemes választás , megfontolt közlekedés, érdem szerinti előléptetés, vallásos engedelmesség, bűz­57

Next

/
Oldalképek
Tartalom