Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 10. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1843)

Elidősülési könyve az eretnekek ellen

51 monféle bübújosság pedig', melly szellemek szolgalatja vala, mind maga a bálványozások közé számiáltatott, mind Péter apostol által maga Simon személyében kár­hoztattatok XXXIII. Ezek véleményem szerint a hamis tanítmá- nyok azon nemei, mellyek hogy az apostolok idejében léteztek, magoktól az apostoloktól tanuljuk: és mégis ennyi gonosz tanítmány között egyet sem találunk, melly az Istent, a mindenek alkotóját kétségbe vonta volna. Senki sem mert más Istenről csak gondolni is. Inkábba Fin hoza­tott kétségbe, mint az Atya, méglen Marcion a teremtőn kívül más egyedül a jóságnak Istenét kezdé tanítani; Apelles az angyaloknak teremtőjét egy főbb Isten alatt­valóját teve a Törvény és Israel Istenévé, tűznek állít­ván őt, Valentinus az aeonokról meséle, és egyik azon hibájából származtató a teremtő Isten eredetét. Ezeknek magoknak, és először nyilatkoztatott ki az istenség igazsága: mint kik nagyobb méltatást és teljes!) malasz- tot nyertek az ördögtől, ki az Istennel ebben is akart vetélkedni , hogy a méregteljes tanokból ő a tanítványo­kat, mit az Ur tagadott, fülebbvalókká tenné a mester­nél. Válaszszanak tehát magoknak időt minden eretnek­ségek , mellyek midőn léteztek légyen, csak hogy mitsem használ akármikor, minthogy iagazságból nem eredtek: egyébaránt is a mellyek az apostoloktól nem említetnek, az apostolok idejében nem létezhettek; mert ha léteztek volna, szinte említetnének, mint szintegátolandók: mely- lyek pedig az apostolok alatt léteztek, név szerint kár- hoztattatnak. Akár tehát ugyanazok, mellyek az aposto­lok korában durvák valónak, most valamivel mivelteb- bek, ugyanazért kárhoztatandúk, akár mások voltak azok, s mások a későbben támadtak, mellyek azoktól némelly vé­leményeket elfogadtak, részesei lévén tanítmányuknak, sziikségkép részesei kárhoztatásuknak is; ehhez já­rul még az utúbbiság, melly miatt haltár a kárlioztatot- takból semmit nem vettek volna is, maga koruk ellenük volna: annál inkább hamisak, ha az apostolok által sem 4 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom