Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 10. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1843)

Elidősülési könyve az eretnekek ellen

említetnek. A miből meg inkább kitetszik, hogy ezek azok , mellyek még akkor jövendöltetének meg. XXXIV. Az általunk ezekkel kihívott és megczáfolt minden eretnekségek, akár egykoruak az apostolokkal, ■csakhogy különbözők, afcár átalánosan , akár különösen említettek általunk, csakhogy előre kárhoztattak: mer­jenek ők is valami ollyant felelni tanunk ellen. Mert ha tagadják igazságát, be kell bizonyitniok, hogy az is eret­nekség, melly megczáfoltatótt épen úgy, mint ők meg- czáfoltatnak; s egysersmind meginutatniok, hol kelljen keresni az igazságot, melly hogy nálok nincsen, már tudva van. A mi tanunk nem utóbbi, sőt mindeneknél előbbi; ez az igazság bizonyítványa, melly mindenütt elsőséget követel: az apostolok nem csak nem kárhoz­tatják, sőt védik; s ez lesz jele tulajdonságának. Mert a mellyet nem kárhoztatnak, a kik minden idegent kár­hoztatnak, magokénak ismerik s azért védik is. XXXV. Nossza tehát, ki az üdvösség dolgában kandi- ságot akarsz gyakorolni, járd el az apostoli egyházakat, nvellyeknél még az apostolok székei helyükön állanak, mellyeknél hiteles irataik olvastatnak, mellyek mindenik- nek szavát visszhangozzák és képét viselik. Legközelebb hozzád Achája? ott Korinthns. Ha távol nem vagy Ma­cedóniától ott Thessalonica. Ha Ázsiába mégy, ottEphe- 7.US. Ha Olaszországra pillantasz, ott a romai egyház, melly előttünk is tekintettel bir. Boldog egyház , melly- nek tanítását az apostolok vérükkel pecsételék! hol Pé­ter az Ur szenvedéséhez hasonló módon múlt ki; hol Pál János halála nemével végeztetik ki; hol János apostol minekutána forró olajba vettetve sértetlen maradt, egy szigetre száműzetik: lássuk mit tanult, mit tanított, az afrikai egyházakkal szoros barátságot kötött: Egy Istent ismer a mindenségnek teremtőjét, Krisztus Jézust a szűz Máriától mint a teremtő Isten fiát, és a testnek föltá­madását : a törvényt és prófétákat az evangeliommal s apostoli levelekkel vegyíti, és onnan veszi hitét, azt vízzel megjelöli, Szetitlélekkel fölruházza, angyali ke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom