Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 10. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1843)

Beszélgetés az igaz religioról Fénelon s Ramsai közt

7 tés pillanatában, ngy hogy ez mindig akaratával egye- zőleg üt ki. így szokott működni Isten mindenben és mindenhol. A világi meg egyházi hatalmak egyiránt en­gedelmeskednek törvényeinek, czéljainak valósításához minden járul vagy szabadon vagy kénytelenségből. Nem szentsége fölebbvalóinknák, nem személyes tulajdonaik emelik engedelmességünket isteni erénynyé, hanem el­ménk benső hódulata az isteni rend iránt.“ Időt kérék tőle okoskodásai erejének fontolgatására, forgatám eszemben s vizsgáltam éjjel nappal. Végre hosszas gondolkodás után érezém, miszerint a kijelen­tett törvényt csak ugyan el nem ismerhetni annak eleven magyarázója iránti hódulás nélkül. Azonban ez igaz­ságnak egészen más hatása volt rám, mint a minőt ter­mészeténél fogva gyakorolnia kelle. Lelkem siirii fölle­gekbe borult, a hitetlenség minden ostromait érezém. E rendkívüli küzdelemben erősen kisértettem öt odahagyni. Nyiltsziviisége gyanús kezde lenni előttem Kínáim lecsilapitására más mód nem volt, csupán ez: előtte bizodalmasan nyilatkozni. Milly tusákat álltam én ki, inig ez egyiigyiiségre el tudám tökélni magamat! De hiába, ezen át kelle esnem. Én tehát titkos audientiát kérék, s ezt ő meg is adta; térdre eséin előtte s igy szólottám: „Bocsánatot, méltóságod, nyugtalanságom ki­töréséért. Önnek őszintesége előttem gyanús, önt én többé tanulékonyán nem hallgathatom. Ha az egyház csalhatatlan, úgy ön, mikor „Maximes“ ezimii könyvét kárhoztatá, a tiszta szeretet tanját kárhoztatta. *) Ha pedig ön e tant valóban nem kárhoztatá: önnek liódu­#) Fénelon „Maximes des Saints“ ezimii asceticus műve, melly- ben^nem annyira a tárgy hanem a kifejezések szolgáltattak alkalmat némelly versenygésekre a franczia fő clerus közt; továbbá e munkának az apostoli szent széktőli kárhoztatása, s' végre a nagy férfiúnak példás alázatossága, mellyel a leg­főbb egyházi törvényhatóság határozatát fogadta, valamint egyéb legszebb erényekkel sugárzó jelleme sokkal isméretesbek, hogy sem azokat itt bővebben előadni szükséges volna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom