Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 10. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1843)
Abeilard s a tanjai által okozott theol. s polit. mozgalmak
tatása után kevés havak múlva már sírban nyugodott. Utódja pedig II. Lucius csak azért lépett sz. Péter trónjára, hogy huzgóságáért, mellyet az az elcsábított nép kicsapongásai ellenében kifejtett, éltével fizessen *). Ezen balesetek új gondokat okoztak sz. Bernárd- nak, és úgy szólván megkettőzteték az egyház szükségeire szentelt ereit. Bresciai Arnold ban látá mind ezen bajoknak szerzőjét, és azért igen ajánlá ennek bezáratását, hogy így ne szíthassa tovább is az általa fölélesztett tüzet. „Ó! nincs tehát, kiált föl, senki olly buzgó, ki ezen hasznos szolgálatot megtenné az egyháznak“ 2) ? E közben Arnold titkos fejtekéből, hová sz. Bemard őrködése készteté, suttonban Rómába vette magát5) a hol a nép között hirtelen megjelenvén, melly őt mint bálványt iinádá, heves beszédei által fölgyulasztá a szenvedélyeket, és önmaga kormányzó terveinek életbeléptetését. A tanácsban egy a közügyeket kormányzandó patríciust neveztetett ki, a régi köztársasági alakokat, hivatalokat, és törvényeket megújító, és mennyire csak lehetett az ős Róma intézvényeit utánozó. A nép ezen balga reminiscentiák mámorában vissza állitá még a római lovag rendet is; a Capitolium újonnan fölépítették, mintha ezen dicső omladékneve már magában is képes lett volna a népnek dicsőségét és méltóságát visszaadni4). Arnold Romá- bani jelenléte ezen mozgalmat nagy hatálylyal segité elő , melly leginkább a sz. szék világi urasága ellen vala irányozva; de e fejedelemség — a pápaság olly szükséges segédeszközének törvényszerűsége és haszna leginkább a középkorban a kereszténység szokásaival, hitével , kellékeivel intézményeivel sokkal összeforrottabl), sokkal világosabb tettdolog vala , hogysem azt komolyan kétségbe hozni lehetség és lett volna, és azért esz242 levele. 2) Baronius azt állítja, hogy ezen pápa egy lázadásban fejére kő sújtott által halt meg. *) 195 levele. ') Quare reaedificandum Capitolium, renovandem dignitatem senatoriam, reformandum equestrem ordinem docuit (Arnold) Fin. 1. c.