Munkálatai a pesti növendékpapság magyar Iskolájának - 5. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1838)

Az igéret' nagy apja

223

újonnan, de őrükre megerősítendő. Itt kezdődik az 6 szövetség, itt van letéve talpköve amaz épületnek, melly későbben a’ Moyzes által kihirdetett törvényből emelkedett Izraël, népében. Itt (Moyz. XVII. 1 — 14) vannak kifejtve az Isten, és Izrael* íijai között alkotott szövetkezésnek kölcsönös föltételei. — „Járj előttem, és légy tökéletes.“ mondd a’ mennyei hang, röviden előadván a’ keleti nyelv’ sajátságai szerint az igaz religiónak alapvonásait, hitben, és erényben helyhezetteket, mintha így szólott volna nyelvünkhöz simul tabb kifejezéssel: csak engem tisztelj mint Istent, és törekedjél feddhetetlen lenni. Amott a’hitnek, emittaz erénynek kell munkásnak lennie. „Szövetséget szerzek veled, és megszaporítom magvadat.“ folytatá a’ mennyei szellem. Hogy a’ szövetséget hívebben megőrizze, mellytől eltántoríthatta volna a’ többi népek’ példája, kik a’ sok istenség bálványainak bókoltak, hatalmas indító okkal vala szükség az egy Isten’ imádásában őt állhatatossá tenni. Lehet-e alkal- matosabbat gondolni e’ végre, mint a’ számos maradék’ Ígéretét. Egy század’ utolsó esztendejét tapodó elaggottra nézve, ki a’ férfiúi kor’ éveiből úgy lépett a’ vénség’ idejébe, hogy a’ terméketlen nő csak egy gyermek szüléssel sem éreztette vele az atyai öx'ömet, mi lett volna hatalmasabb rúgó a’ szövetség’ megtartására, mint azt adni tudtára, hogy'nem csak egy gyermeknek leszen apja egy ollyan időszakban, melly a’ nemzés’ munkájával kénytelen fölhagyni, hanem számtalan maradéknak örvendhet lelkében előre. Jóllehet a’ háromszori megjelenés után, mellyel Kánáanban tapasztalt, nem kételked- heték az isteni szózatról mindazáltal, hogy minden kétséget kizárjon az emberi alacsonysághoz magát lebocsá- tott istenség, így födözé-föl magát kedveltje előtt: „én vagyok a’ mindenható erős Isten“. bti) Még a’ felségesnek Jehova nevezete nem vala ismeretes; mert Isten idő szerint különbféle tökéletességeiben tiinteté-elő dicsőségét, — és véghetellenségét, meg nem foghatván külön-