Munkálatai a pesti nevendék-papság magyar iskolájának. - 4. évfolyam (Buda, Magyar Királyi Egyetemi Nyomda, 1837)
Második Rész. Eredetiek
161 mi iij szokatlan közelítni sem bátorkodik, fél pedig mert erejét, melly csekély, jól ismeri; só't kisebbnek tartja mint van: és ez tudatlan, gyáva félelem. Fél még az igaz is, hogy hibába vétekbe ne essék, veszedelmet ne készítsen magának, vagy egyebeknek ott is, hol hasznosan vélte magát munkálodni — és ez igazságos üdvösséges félelem. Méltán mondhatjuk azért a’ Bölcscsel *) „Boldog ember, ki igen retteg szüntelen!“ A’ ki fél, őrizkedik; a’ki vigyáz, ritkán botlik; innét ismeretes a’ diák mondás: Mater timidi flere non solet — ellenben a’ vakmerőén bizakodó lakói merészségéért. XIII. Ezek azért félnek, hogy ne vétkezzenek ; a’ gonosz pedig azért, mert vétkezett, attól tart, hogy minden szemköztt jövők, szeméből 's arczárói, a’ titkon véghezvitt vétket mintegy kiolvassák, azért mindenkiben, ki komoly tekintetet, ’s kemény szemeket vet rá, szoros bíráját hiszi szemlélni, Id őtet törvénybe idézi, büntetésre keríti. Lehet-e már ennek bátorságos lépése, tartós nyugta, zavar nélküli öröme ? holott a’ melly tárgyak az igazakra örömöt lehelnek: azokból a’ gonosz bánatot keservet szív, mint ugyan azon virágból a’ dolgos méh édest, a’ henye pók keserűt szed ; hol egyebek, a’ jók az öröm’rózsáit szaggatják: ott ez bojtorjánokat, maszlagot talál ; hol mások, a’ jobb lelkitek fárasztó munkáik után enyhülést, szomorúságaik ellen vigasztalást, kedvetlen óráikban fólvidúlást remélnek és találnak: ott ez ollyan tárgyakra bukkanik, mellyek félelmét kettőztetik örömét keserítik. Kedves előttünk az emberek’ társasága, mert lám , a’ csöndes magánynak rövid lakta után is , visszasír lelkünk az emberek’ zsibongásai közé ; még kedvesebb azok köztt lennünk, kiket a’ vérség, a’ megegyező érzések, indulatok, a’ tisztelettel mérseklett szeretet fűzött velünk 11 •) Péld XXIII. 11.
