Első évi munkálatjai a pesti Nevendék papság Magyar Iskolájának - 1. évfolyam (Pest, Beimel József, 1833)
Justinus' első védiratja
14 Megmutatja, hogy ezen hitről az embert elcsábítják a’ gonosz lelkek, kiktől a’ keresztények eltávozván magok’ viseletjükben csudálatosán megváltoztak. Ne telántán az általunk följebb legyalázott gonosz lelkek megcsaljanak, és ezeknek, miket fölhozunk, olvasásuk-, ’s megértésüktől elfordítsanak benneteket, szükségesnek tartjuk; előre óvni titeket, vigyázzatok magatokra (mert ok minden erőből arra törekednek, hogy titeket szolgájik-, ’s ud- varlójikká tegyenek, és e’ végre majd álom látványok-, majd ismét bűbájos varázslatokkal csábítják azokat, kik önidvezségükün nem aggódnak) — valamint mi is mióta az Igének hittünk, ezektől elpártolván egyedül csak az örök - Istennek tulajdon fija által hódolunk. Mi, kik ennek előtte biíjaságban leltük gyönyörünket : most a’ tiszta életet kedveljük, kik ürdüngüs mesterségeket is űztünk: most a’ szent, és örök Istennek szenteltük magunkat, kik ezelőtt legnagyobb gondot pénz’, 's jószág* gyűjtésére fordítottunk: most tulajdon birtokunkat is közössé tévén, azt mindennemű szükölküdők- kel megosztjuk, kik előbb gyülölségek-, és öldöklésekkel egy más közt viaskodtunk, azokkal pedig, kik pártunkhoz nem tartoztak, különböző intézeteink miatt közös lakunk nem volt: most mióta Kristus megjelent, közösen élünk, és ellenségeinkért imádkozunk igazságtalan gyülölségekkel bennünket üldözőket tanácslásainkal megtéríteni igyekezünk, hogy a’ Kristus’ parancsai14.