Első évi munkálatjai a pesti Nevendék papság Magyar Iskolájának - 1. évfolyam (Pest, Beimel József, 1833)

Justinus' első védiratja

13 dók? úgymint kik a Mindcnség’ Alkotóját imádjuk, tanitatásunk szerint azt állítván róla, hogy ő sem vér, sem ital, sem fiistöl- gési áldozatok nélkül nem szűkölködik : de igen is megkívánja a’ könyörgést, és hálaa­dást kijelentó szavakat. Ezekben pedig, mellyeket neki áldozatul bemutatunk, Otet a’ teremtés’ jótéteményéért az egészség' fün- tartására szolgáló minden segítségért, kü­lönbféle dolgok’jótékony tulajdonaikéit, idő’ viszontagságaiért, ’s azon hitért, mellyel benne hiszünk, mennyire erőnk engedi, ma­gasztaljuk, esedezvén Előtte, hogy ismét tisztákká tegyen bennünket, mert tanítatá* sunk szerint egyedül ez azon mód, mellyel méltólag tiszelhetjük Otet, t. i. a’ mit tápiá-1 latra rendelt nem elégetni, hanem önhasz­nálásunkra, és szegények’ szükségeikre for­dítani Őt’ pedig hála-érzetek közt józan fény - üzéssel, és énekszóval dicsérni. — Hogy pedig a’ bennünket ezekre tanító Mesterünket Kristus Jesust, — ki e’ végre születvén Pontius Pilatus Judaeának Tiberius Császár’ idejebeli Elölülője alatt keresztre feszíttetett, és kit mint Istenfiját második, a’ jövendelő lelket pedig harmadik rendbe helyeztetünk — nem ok nélkül imádjuk, ezentúl be fogjuk bizonyítani r mert e’ mi­att esztelenséggel vádolnak azt állítván; hogy a’ változhatatlan örök Isten és Mindcnség’ Atyja utáni helyet keresztre feszített ember­nek tulajdonítjuk, e’ dolog’ titkát nem tudván, a’ mit midőn megfejtünk, fígyel- mezve hallgassatok intünk benneteket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom