Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 1-2. szám - A kilencvenesztendős XVI. Benedek - Joseph Ratzinger köszöntése - Puskás Attila: A Szentírás értelmezésének kérdése Joseph Ratzinger teológiájában
28 Puskás Attila vétségben megtörtént az üdvtörténeti szó és a teremtésbeli cselekvő szó szakramentum természetének összekapcsolása Krisztusban. Témánk szempontjából azonban ezeknél a megfontolásoknál is lényegesebb, hogy a protestáns kifogások megválaszolásán túl, Ratzinger általános érvényű következtetéseket is levon a bibliaértelmezés módjára vonatkozóan. Nézete szerint, ahol a tipológiai-krisztológiai típusú értelmezést teljesen kiiktatják egy történeti-kritikai módszer nevében, ott „magának az Újszövetségnek az írásértelmezését hagyják el, hiszen mindaz, amit az Újszövetség mond, egyáltalán nem egy új írást akar előállítani, hanem csak útmutatásokat akar adni, hogy az Ószövetség krisztusi tartalmát megértsük. Aki megengedhetetlennek tartja a Biblia effajta megközelítését, az lehet, hogy talán eljut az Ószövetség szó szerinti megértésére, ám ezzel gyökeresen elutasítja az Újszövetséget és annak ószövetségértelmezését.”4 A müncheni érsek a katolikus teológia és hit újkori krízisének egyik okát éppen ebben a fajta elutasításban látja, amikor így fogalmaz: „E központi tézisem mindenekelőtt a katolicizmus újkorban végbement krízisének az okát világítja meg, mert e válság szellemi alkotótényezői közé tartozik, hogy a tipológiai gondolkodást - vagyis a szövegeket a jövőjük felől és a jövőjükre tekintettel olvasó értelmezést - felváltották az irodalomtörténeti gondolkodással, mely a szövegeket visszafelé olvassa és a legősibb, kezdeti értelmük szerint akarja rögzíteni. Pontosan ez az a fordulat, melyhez az újkor vezet a történelem és a történelmi szövegek új értelmezésében. Elutasítja a szövegek arra való tekintettel történő értelmezését, ami belőlük fakad, a bennük értelmezett jövő felőli olvasatát, és úgy hiszi, hogy egy szöveget csak akkor lehet helyesen értelmezni, ha saját múltjába állítja vissza, abban rögzíti és a legrégibb formájára tekintve betűzi ki.”5 Ratzinger a bibliaértelmezésben beállt újkori fordulat elindításában Luther meghatározó szerepét emeli ki. A reformátor egyháztanának logikus következménye a Biblia újszerű értelmezésének az igénye és szükségessége. Ha az Egyház mint intézmény és az Egyház mint szellemi-lelki közösség szétválik egymástól, és az intézményes Egyház istentisztelete, szakramentális gyakorlata, mely a tipologikus írásértelmezésen alapult, már nem látszik biztosítani a Krisztustól való eredetet és üdvtörténeti összefüggést, akkor ebből kettős következmény adódik. Egyfelől, nem az Egyház mint egész, hanem az egyes hívő lesz a Szentírás hivatott értelmezője; másfelől, a tipológiai értelmezést felváltja a tisztán történeti eredetet kutató és az eredetit a historikus jelentésben rögzíteni akaró bibliaolvasat. Az Egyház ellenében a Biblia betű4 Uo. 224 köv. 5 Uo. 225.
