Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 3-4. szám - A Hagyomány - Henrici, Peter - Török Csaba (ford.): A hagyomány: Krisztus tudata az Egyház tanításában: Maurice Blondel Történelem és dogma című művének újraolvasása
50 Peter Henrid 3. Az Egyháznak, Krisztus misztikus testének az életére történő ilyetén utalással Blondel átlépett filozófiai megfontolásainak teréről a hittani kijelentések birodalmába. A hagyomány elidegeníthetetlen egyháziassága volt az első és az alapvető valóság, amit Blondel Loisyval, de a fundamentalistákkal is szembeszegezett. Hibájuk az egyháziasság hiányában állt. Ebből két tovább, elmélyítő megfontolásra jut el, amelyek döntő fontosságúak a hagyomány helyes megértése szempontjából. A háttérből ezek már mindig is meghatározták Blondel gondolkodását. Az első megfontolás az elkerülhetetlenül mindig korlátok közé szorított kinyilatkoztatás (revelation) és a minden határokon túlhaladó megváltás (redemption,) közötti különbségre vonatkozik. Már a Loisyval folytatott vita során megjegyezte Blondel, az emberi kommunikáció mindannyiszor korlátok közé szorított lehetőségei kapcsán, hogy „még a kinyilatkoztatás sem sértheti meg Isten titkát”.32 A kinyilatkoztatás és a megváltás közötti különbség arra mutat rá, hogy a hagyomány feladatát képezi a mindannyiszor korlátozott kinyilatkoztatás-értelmezésünk lépésről lépésre történő kitágítása a mindeneket magába ölelő megváltásra. A mai szövegkörnyezetben ezt meghívásként értékelhetjük arra, hogy a nem keresztény vallások üdvtörténeti szerepét is számításba vegyük a kinyilatkoztatás-értelmezésben: „Mivel legbensejében tudja, hogy ő az emberiség minden vallásának a végső célja, a katolicizmus egyre inkább betölti azt, amit a neve [„mindeneket magába foglaló”] jelent, és meghallgatásra talál minden embernél, vagy inkább mindig újra meghallgatásra kell találnia. Ugyanis a kinyilatkoztatás mindannyiszor korlátok közé szorított ajándéka, amelyet sértetlenül meg kell őriznie és tovább kell adnia, soha nem feledtetheti el vele a megváltás mindeneket magába ölelő ajándékát. Ez az isteni valóság, a végső cél, amelyre a kinyilatkoztatás tudása elvezet anélkül, hogy bármi módon korlátok közé szorítaná ezt a célt”.33 Még döntőbb fontosságú a második, a krisztológiai megfontolás. A hagyományt nem lehet megalapozni egy tisztességes krisztológia nélkül. Loisy történetijézusáról ugyan el lehet mondani, hogy az Egyház őrá alapul, „miként egy székesegyház egy meghatározott kőzetformációra”, azt azonban már nem mondhatjuk, hogy ő alapította volna meg az Egyházat; ugyanis hiány32 Uo. 60 (414, 179). 33 Uo. 109 (447, 221).
