Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 3-4. szám - A Hagyomány - Henrici, Peter - Török Csaba (ford.): A hagyomány: Krisztus tudata az Egyház tanításában: Maurice Blondel Történelem és dogma című művének újraolvasása
A hagyomány: Krisztus tudata az Egyház tanításában 47 „Ez a megőrző [conservatrice] erő egyszersmind előmozdító [conquérante] [...]. Olyan igazságokat fedez fel és fogalmaz meg, melyekből a múlt élt anélkül, hogy az kifejezetten szóban rögzíthető vagy definiálható volna [...]• Nem annyira azt őrzi meg az elmúltból, amit fogalmilag meg lehet ragadni, hanem annak az eleven valóságát”.20 így és csak így értve lesz több a hagyomány, mint az írás. Nem csak valami elmondatlant fűz hozzá az íráshoz; értelmezi az írást anélkül, hogy engedné korlátozni magát a szövegtől. Ezért első körben így hangozhat a hagyomány leírása: „A hagyomány tudatosít olyan elemeket, amelyek eladdig inkább a hit és a hitből fakadó élet mélységeiben pihentek, kimondja, átadja és átgondolja ezeket. Ennek okán ez a megőrző és oltalmazó erő egyszersmind megvilágosító és megújító [instructive et initiatrice] is. Szeretettel fordulva az elmúlt felé, ahol el van rejtve a kincse, a jövő felé lép, ahol a még meghódítandó, a fény áll előtte. Még ha fel is fedez valamit, egyenesen úgy találja, hogy ez egy hűséges újra megtalálás. Nem kell semmi újat kitalálnia; ugyanis Istenében és Mindenében már birtokolja is azt. Mégis mindig valami újat tanít nekünk, amennyiben az implicit módon megéltből explicit módon megismertet csinál”.21 Ebből egy nagy horderejű következtetés származik, ami előre segíti a Loisy- val folytatott párbeszédet: „Tűnjék még oly paradoxnak is egy ilyen vélekedés, mégis kijelenthetjük, hogy a hagyomány elővételezi a jövendőt, és arra vállalkozik, hogy a múlthoz való hűségre törekedve világítsa meg ezt a jövendőt [...]. Arra szolgál, hogy bizonyos szabadságot biztosítson nekünk az írással szemben, amelyre jámbor tisztelettel támaszkodik. Segít minket, hogy kizárólag szövegekre való támaszkodás kényszere nélkül jussunk el a valódi Krisztushoz, akit semmilyen irodalmi képmás nem tud kimeríteni, vagy egyenesen helyettesíteni. Ennek következtében az evangélium is csak a hitletétemény részeként, s nem annak teljességeként jelenik meg. Legyen 20 Uo. 88 (433, 204). 21 Uo. 89-90 (434, 204-205).
