Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Ulrich, Ferdinand - Szalay Mátyás (ford.): Isten a mi Atyánk
Ferdinand Ulrich Isten a mi Atyánk Hitvallásunk (Credo) a felfoghatatlan, örömteli és imádatos felkiáltással kezdődik: a végtelen Isten Atya, minden létezők atyja, a mi Atyánk, és különösen a Fiú Atyja. De ki akarja, és ki tudja meghallani e szavakat ma? Nem elszigetelt jelenségként találkozunk Isten apaságának elutasításával; ez része annak, ahogyan egy egész korszak mond nemet a hallgatásával, amelynek erőszakos némasága félő, elnyomja kiáltásunkat. Ha maga az Isten nem is halt meg, apátián társadalmunkban egész biztosan kihalt az apaság ideálja. A modern világ fő előfeltevései felől fogalmazódik meg a kritika az atyaság arroganciája ellen, és bizony nem torpan meg az Egyház kapujában. Az Egyháznak át kell szenvednie az Atya éjszakáját, hiszen keletkezésének helye az Istentől Elhagyatottban van a Kereszten, az „atyát-lan” Fiúban, aki ebben a sötétségben teljesíti be a világon mindenben az Atya jelenvaló akaratát. I. AZ ATYA HALÁLA 1. Isten mint Atya az emberek embertelenségének eredménye Marx számára a mennyország a tőke, a gazdagság, az uralom szimbóluma, olyan magánvagyon, amelyet nem akarunk megosztani, és ami ezért kizsákmányol, elidegenít és gyengít; a mennyország egy megsemmisített világ rovására élhet. Nem más, mint az „emberi elidegenedések logikája és enciklopédiája”, az ember ember fölötti uralmának kifejeződése. Isten az Atya patriarchális figurája csupán az énnek a te fölötti hatalmi projekciója, és ezért a kizsákmányoló viszonyokat tükrözi vissza. A szegényeknek „testvérként” kell egyesülniük minden ország proletárjaival, és saját maguk atyjává kell válniuk. A szerkezeti átalakulással magától tűnik el a világ fölötti atya délibábja. Az ember mindezidáig eltékozolta saját kincseit, és ezért hagyta, hogy
