Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Söding, Thomas - Török Csaba (ford.): Az irgalmasság kérdése - A tékozló fiú példázata (Lk 15,11-32)
6 Thomas Söding Ez a példázat Jézusnak egy sor asztali beszélgetését követi. Szombat napján „a farizeusok fejének” a vendége (Lk 14,1) - ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. Az Újszövetség leggyakrabban a farizeusokhoz kötődő súlyos konfliktusokról számol be, és sokkal ritkábban Jézusnak a hozzájuk való közelségéről, hiszen ő a kíváncsiság és a szkepticizmus, a tisztelet és az egyet nem értés robbanóelegyét hívta elő, s erről van szó most is. A farizeusi nézőpontból Jézus a kritikus tekintet tárgya. Amikor felkeresi a bűnösöket, akkor megszegi az összes karantén-szabályt, amelynek a beszennyeződés veszélyétől kellene óvnia. „A rossz társaság megrontja az erkölcsöt”, szól a mondás. Lukács szerint a farizeusok Jézussal szembeni kritikája tökéletesen jogos lenne, hogyha Jézus nem Jézus lenne: a bűn népbetegség, amely úgy terjed, mint egy járvány, hacsak valahogy gátat nem vetnek annak. Mindazonáltal Jézus - az evangélista teljességgel meg van győződve erről - nem szennyeződik be, amikor kapcsolatba kerül a bűnnel, hanem saját szentségével fertőzi meg a bűnöst. Ő erről akar beszélni - mindenekelőtt az asztalnál, mivel a közösség ezen a helyen gyűjt erőt, és szoros kapcsolatban áll Izraelnek a végső lakomára vonatkozó reményével (ld. íz 25,6k). Lukács szerint Jézus vezeti a beszélgetést, még ha csak a meghívott is. Miután a szombati nyugalom ellenére meggyógyított egy vízkórost (Lk 14, 1-6), kritikával illeti a szokást, miszerint az emberek az előkelő helyek után sóvárognak a lakomákon (Lk 14,7-11). Arra buzdít, hogy ne csak a gazdagokat hívjuk meg, hanem a szegényeket, a vakokat, a sántákat (Lk 14,12k). A meghívottak példázatával emeli ki még jobban ezt a buzdítást (Lk 14,15- 25; ld. Mt 22,1-10). A nagylelkűség erkölcsét ajánlja azok számára, akiknek van miről lemondaniuk, az üdvösség meghirdetésére való tekintettel: a biztos egzisztenciával rendelkező embereknek a peremre szorultak között kell felismerniük őt, azok között, akik „az országutak mellett és a sövények mentén” tartózkodnak. Csakis így tudnak majd résztvenni a csodálatos ünnepen, amelyre meghívást nyertek, ám nem akarnak ennek eleget tenni, mivel látszólag valami jobb dolguk akadt. A beszéd után az evangélista kitágítja a jelenetet: a házból, akárcsak a példázat, kimegyünk az utcára (Lk 14,25). Világosan megmutatja, hogy a kegyelem az nem „olcsó” (Dietrich Bonhoeffer), hanem drága. Ez a három következő példázat témája (Lk 15). A „nagy népsokaság” körében, mely követi (Lk 15,1), vannak „vámosok és bűnösök”, s ez kiváltja „a farizeusok és az írástudók” méltatlankodását: „Ez bűnösökkel áll szóba, sőt eszik is velük” (Lk 15,2). Ebben a szemrehányásban újra feltűnik a kezdő jelenet asztala, ám immár más értelemben: ha Jézus rossz társaságban van, azért van, mert
