Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)

2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Söding, Thomas - Török Csaba (ford.): Az irgalmasság kérdése - A tékozló fiú példázata (Lk 15,11-32)

4

Thomas Söding

1. ÉRTELMEZÉSI KÉRDÉSEK

Ez a példázat feléleszti a gyermek elvesztése, egy elhibázott élet nyomorúsága, de ugyanakkor egy új kezdet ajándéka által keltett összes érzelmet. Mindazonáltal maga a szöveg rendelkezik az egyszerű értelmezésekkel szemben beépített védművekkel: ilyen az idősebbik fiú tiltakozása, aki nem akar csak úgy egyszerűen részt venni a hazatérési ünnepségen, hanem megkérdőjelezi az atya szeretetét és igazságosságát. A példázatnak nyitott a vége. Belső feszültsége már az első részben (Lk 15,11-24) előtör a bűn és megbánás, a megtérés és megbocsátás egymásba kulcsolódása révén. Az atya együttérzése áll a középpontban (Lk 15,20). Ezért az értelmezés az irgalmasság kérdése. Hogy mire irányul a példázat, az nem kérdéses: mindenkinek, aki hallja, együtt kell ünnepelnie a feltámadás ünnepén. Ám az sem kérdés, hogy ez az ünnep minden, csak nem magától értetődő. Éppen ezért került elmondásra és áthagyományozásra ez a példázat. Nem egysíkú, sima, hanem ellenkezést keltő, nem felszínes, hanem mélyen szántó, nem könnyű, hanem egyszerű.

Az ókorban gyakran zsidóellenes éllel értelmezték, mivel az idősebb testvért a zsidókkal, a fiatalabbikat a pogányokkal azonosították. Ám van számos patrisztikus vélemény, akik szerint mindkét gyermek alakjában a keresztény élet tükröződik vissza: az egyikben a laxizmus kísértése, a másikban az eltúlzott szigoré.6 A középkorban a Lk 15-öt a bűnbánattartás példázataként olvasták, amely számíthat Isten irgalmasságára.7 A reformáció korában nyilvánvalóvá válik a bűnbánattartás teológiájának spektruma a példázat exegé- zisében. Johannes Eck a lipcsei disputa során,8 1519. július 12-én azért idézi fel ezt a példabeszédet, mert az elveszett fiú képében Ágostonnal és másokkal együtt a bűnbánó bűnös képét látja meg, aki nem a büntetéstől való félelméből, hanem az atya jóságába vetett bizalmából tér meg. Luther Márton ezzel szemben úgy tekinti a bűnöst, mint akit teljesen hatalma alá vont a bűne, de mégis vonzza az atyai ház. A megtérésre kész ember Isten kegyelme által kiváltott együttműködési készsége és az Isten kegyelmére irányuló passzivitása közötti különbség világosan kifejezésre jut, és mindannyiszor rávetítődik a szövegre. A későbbiek során a különbség egy tipikus katolikus

6 így Alexandriai Cirill, In Luc 341-347 (PG 72, 802-810); Horn. in Luc 107 (CSCO 71).

7 Aquinói Tamás szerint a fiú a tökéletes bűnbánót jeleníti meg (Catena aurea in Lucám c. XVI. 4).

8 A disputa dokumentációját Id. D. Martin Luthers Werke. Kritische Cesamtasugabe (WA), 2 (1884), 250-383.