Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Artus, Olivier - Török Csaba (ford.): "Irgalmasság" és "szeretet" Izrael hagyományaiban
Irgalmasság” és „szeretet” Izrael hagyományaiban 41 talál a Kiv 33,19-ben, ahol másfajta szóhasználattal találkozunk: „Kegyes vagyok ahhoz, akihez akarok, és megkönyörülök azon, aki nekem tetszik” - a szöveg a héber chánan igét alkalmazza. A Kiv 33,19 irodalmi felépítése párhuzamot mutat a Kiv 33,14-gyel: „Vagyok, aki vagyok” - amit a Septuaginta ekként fordít: „Vagyok, aki van” ez pedig a Kiv 33,19 ontológiai értelmezésére indít: e késői szövegben az irgalmasság látható módon Isten lényét definiálja. Istennek ez a kegyes és irgalmas természete abban a megbocsátásban találja meg kifejezését, amelyet az Őt magát elkötelező szövetséghez hűtlen Izraelnek nyújt, illetve az üdvtörténetben, amelynek során népe jótevőjének mutatkozik (ld. Kiv 15,13). Figyeljünk fel arra, hogy az isteni „vigasztalás” Izajás könyvének a zárásában eszkatologikus dimenziót ölt (íz 66,13, nácham gyök: „Mint a fiüt, akit az anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én is titeket; Jeruzsálemben leltek vigasztalást”). Ez az eszkatologikus megnyílás ugyancsak megtalálható a 136. zsoltár fentebb idézett refrénjében - ki leolam chaszdő, ahol a cheszed egyesíti az isteni cselekvés szempontjait: a teremtést (w. 5-9), az üdvöt (w. 10-20), a föld odaajándékozását (w. 21skk). Még ha tehát az irgalmasság és a szeretet Istent önmagában véve jellemzik is, ezek az isteni tulajdonságok arra hívnak minket, hogy egy cselekvő Istent szemléljünk - egy Istent az emberért. A szerető és irgalmasságot gyakorló Isten gondolata fokozatosan fejlődött ki Izrael teológiai reflexiója során. Az Ószövetség legősibb hagyományaiban még inkább az igazságosság gyakorlása jellemzi Izrael Istenét, s nem annyira az irgalmasság és a szeretet. 2. AZ ISTENI IGAZSÁGOSSÁG A bibliai szókincs fentebb végzett rövid bemutatása megmutatta, hogy az irgalmasság (vagy a kegyelem) szókincse eléggé késői abban az értelmezési módban, ahogyan Izrael fordul Istene felé. Csak hogy egy konkrét példát említsünk, a MTörv legősibb hagyományai eléggé szoros kölcsönös megfelelést állítanak fel Izrael cselekvése és annak történelmi „fizetsége” között. A MTörv 6,4-25 paranézise jó példát szolgáltat az Isten és népe közötti viszonyok ilyetén értelmezésére, és jól tükrözi az egész könyv dinamikáját: miután felhív az Istennel való szövetségi viszony feltétlen elköteleződésére (MTörv 6,4-9), Mózes beszéde felidézi Isten jótéteményeit és adományait (az üdvöt, a föld és minden gazdagsága birtokba vételét: MTörv 6,10skk), majd pedig megfogalmazza a jogi természetű elvárásokat: a bálványimádás
