Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 3-4. szám - A nagyváros - Martínez Fernández, Javier - Szalay Mátyás (ford.): Túl a világi észen
74 Javier Martinez Másutt még hozzáteszi: „Ezért a természetfölötti rend elveszti egyedi ragyogását; és (...) egy olyan logika következtében, melynek nem tudunk gátat szabni, s megállíthatatlanul halad tovább, sokszor úgy végzi, hogy puszta árnyékává válik annak, amiről feltételezzük, hogy természetes.”16 Felismerhető a közelség az „árnyék fenti sajátos fajtája”, valamint a vallás eredetére vonatkozó feuerbachi s durkheimi tézisek között. De Lubac érve segít annak felismerésében, milyen igazság lakozik kijelentéseikben és a vallás ezt követő kritikáiban. Noha nincs okunk azt gondolni, hogy ezek a vallásra vonatkozó teljes igazság letéteményesei, azért ahogyan MacIntyre a vallás marxista bírálatát illetően megjegyzi, „számos vallásra, különösen a XIX. század vallásaira vonatkozóan találóak.”17 Ahogyan már korábban idéztük, de Lubac e dualizmusban véli felfedezni az ateizmus egyik okát. Egyfelől a dualista, vagy még inkább a különválasztást szorgalmazó tétel már befejezte pályafutását (a teológiai iskolákban), keserű gyümölcseit azonban még csak most hozta meg. Noha a professzionális teológia gyorsan eltávolodik tőle, a gyakorlati életben csak még szélesebb körben terjed. Miközben igyekeztek megóvni a természetfölöttit attól, hogy folt essen rajta, teljes egészében száműzték mind a szellemi, mind a társadalmi életből, hogy aztán a szabadon hagyott terület egészét a szekularizáció foglalhassa el. E világi gondolkodás mára saját pályáját követve már a keresztények elméjében is gyökeret vert. Ők is megpróbálják megtalálni az összhangot minden dologgal a természet olyan eszméjének alapján, melyet éppúgy elfogadhat egy teista mint egy ateista: olyan végtelenül háttérbe szorítanak mindent, ami Krisztustól származik, s mindent ami hozzá kell vezessen, hogy úgy tűnik, az örökre odavész. A kereszténység fejlődésének utolsó lépcsőfokát, s felnőtté válását látszólag tehát a teljes szekularizáció jelenti, mely nem csak a társadalmi életből száműzi Istent, hanem a kultúrából s a személyes viszonyból is.18 De Lubac e szavai profetikusnak bizonyultak, s a huszadik századi katolicizmus főbb irányvonalait tekintve beteljesedtek, legyen szó akár a „progresszív” szárnyról, mely mind inkább hajlott arra, hogy a természet és a történelem megértésének eszközeiként elfogadjon bizonyos marxista elveket, 16 Ibid. 60. o. 17 Alasdair MacIntyre, Marxism and Chrsitianity (2. kiadás), Duckworth, London, 1995,108. o. 18 Henri de Lubac, Le mystére du Sumaturel, 15. o.
