Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 3-4. szám - A nagyváros - Martínez Fernández, Javier - Szalay Mátyás (ford.): Túl a világi észen
70 Javier Martinez Ezért nem hiszem, hogy bármilyen stratégia, hogy hatalmat nyerjünk társadalmunkban, akármilyen értelemben az Egyház vagy a kereszténység javát szolgálná. Mint keresztények nem érezhetünk semmilyen nosztalgiát a múlt iránt, s még kevésbé sírhatjuk vissza azon körülményeket, melyek a kereszténység dekadens és korlátolt képére válaszul a világiság, a szekula- rizmus feltalálásához vezettek. A hatalmi befolyás keresésének stratégiája továbbra is elfedi a keresztények többsége elől, hogy a valódi „ellenség” valójában nem rajtunk kívül van, hanem belül, pontosan annak mértékében (s ez nem csekély mérték), ahogyan osztozunk azon előfeltevésekben, amelyek következményeit olyan élesen kritizáljuk némely politikus döntései kapcsán (általában csak néhányukét). Ennek következtében e stratégia elvonja a figyelmünket a jelen helyzetben egyedül szükséges s egyetlen olyan „politikától’, mely valóban nyomot hagy a világon: a történelemnek e konkrét pillanatában Krisztus testeként a Szentlélekkel közösségben élni. Más szóval, a legszükségesebb „politika” a megtérés, hogy ismét felépíthessük az Egyházat, s az mint „a minden nemzetből összegyűlt nép” lobogóként hirdesse a nemzetek összetartozását. Ha elfeledkezünk e célról, annak egyik hatása, hogy a kereszténység által felszabadított hatalmas energiát eszközként politikai programok érdekében használják fel, melyek semmilyen módon nem képesek azonosulni az Úr által nekünk ajándékozott élettel. Ez az élet az Egyházban, s nem egy politikai pártban él, de még egy olyanban sem, amelyik esetleg azt állítja magáról, hogy a „keresztény értékeket” szolgálja. Rögvest bezárul a kör amint észrevesszük, hogy az Egyház instrumentalizációja egy politikai program érdekében önmagától - teljesen függetlenül e program tartalmától - korlátozza az Egyház szabadságát abban, hogy Jézus Krisztus világában higgyen. Térjünk most vissza arra, mi történik az Egyházzal, amikor elfogadja, hogy a világi ész által kijelölt határok között értelmezze önmagát! John Miibank már említett könyvének (Theology and Social Theory) elején a szerző a teológiára vonatkozóan magával ragadó módon ad számot e helyzetről: azon premisszákkal, amelyekből le kívánjuk vonni őket (amikor például a keresztény erkölcsöket kantiánus vagy utilitarista premisszákból kívánjuk levezetni), vagy megint csak, ellentétesek az élet más területét jellemző hozzáállásunkkal (amikor például bizonyos természettörvényekre hivatkozunk a házasság kapcsán, miközben a profitmaximalizálás érdekében a vegytiszta kapitalizmus eszméire támaszkodunk, vagy utilitarista módon érvelünk, ha gazdaságról vagy politikáról van szó).
