Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Ulrich, Ferdinand - Szalay Mátyás (ford.): Isten a mi Atyánk
100 Ferdinand Ulrich tud jelen lenni a viszonyban. Nem adatik meg tehát a szabadság hiteles jelenvalósága. Mivel a törvény ideális formában fennmarad, túl a mindig magasabb teljesítményre sarkallt tudáson, a szolga úgy tudja, adósa marad urának, ahogyan mindkettejük el-jövendője is széttartóan és egymástól elválasztva tárul elé. Ebben mindenekelőtt az abszolút tekintély bűnös, ez akadályozza meg, hogy Isten közölje önmagát. Noha mint szerető odaadja magát, de visszatartja az embertől a feltétlen igen-jét. Az Atya kinyilatkoztatása úgy jelenik meg, mint ami „egyszerre igen és nem is”: a törvény és teljesítmény összefüggésében igent mond az emberre — mint Isten „munkására”, de nem fogadja el önmagában; engedelmeskedve a törvénynek az ember is elfogadja a tekintélyt, amely mögött azonban, mint elérhetetlen hatalom eltűnik az Isten. A nihilizmus látszólag véget vet a törvény szolgaságába vetett szabadság e halálos körforgásának. Amennyiben az ember a pozitív humanizmusban (Marx) és a hatalom akarásában (Nietzsche) elég bátor ahhoz, hogy önmagát téve meg középpontnak, önmagából feltétlen létet éljen - noha végessé téve magát és ezért végül is elkorcsosulva -, amennyiben ő maga (atyaként) feltétlenként a végesben - tehát feltételesként - veti magát az időbe, akkor úgy önmaga erejéből teremtővé válik. Ezzel a földön túli Atya elvesztette az értelmét; mindenesetre nem tehet úgy, mint aki kizárólagos tekintéllyel rendelkezik a teremtése felett (mint anyagi természet felett, ahol is az anyag az anya). Nem vonhatja meg többé fiaitól az anya(g)i javakat, inkább a fiú asszonya lesz az anya, aki így önmaga atyjává és saját anyjának férjévé válik. Ha ezelőtt természetét tekintve csak egy idegen volt ebben a világban vele szemben (mivel az Atya még nem lepleződött úgy, mint aki senki), most rászabadulva a világra nőül vette anyját: humanizálja a természetet és az ’emberivé’ lesz. 3 3. Az Atya halála, mint Isten és az ember mentsége A tárgyi világot illetően termelékeny (vagyis többletet termelő) abszolút tekintély, melyre a végesben, mint végesben sikerült szert tenni, az anyagi és gazdasági növekedésben mutatkozik meg (ez a fejlődés ideológiájának alapja), a dolgok számszerű növekedésében, a birtoklás intenzitásának fokozásában. A véges szabadság végtelen termelésként tárja a szemünk elé abszolút kreativitását és így bizonyítván, hogy apai gyümölcsöket terem, még ha ennek előfeltétele az atyagyilkosság is. De ez nem okoz számára lelkiisme- ret-furdalást, mivel ezzel nem tett mást, csak teljesítette az „Atya akaratát”:
