Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Kenózis és Egyház - Puskás Attila: Hans Urs von Balthasar Krisztus hitéről
66 Puskás Attila berhez, az embertől Istenhez térve. Ezért pedig ő maga a szövetség megtapasztalása, más szavakkal: az Isten és az ember közötti tökéletes összhang tapasztalata, amely összhangnak az alapja Isten szabad kezdeményezése, s ezért a látás elsőbbségét Istennek engedi át.”42 Balthasar értelmezése szerint a Fiú Atyához való visszatérése az engedelmes önátadás aktusa, s mint ilyen az Istenhez való helyes viszonyulást maradéktalanul megvalósító bízó hit aktusa, melynek része az is, hogy „a látás elsőbbségét Istennek engedi át”. Ez utóbbi kijelentés értelmét az ószövetségi teofániák vagy a templomi zarándoklat alkalmával megtapasztalt istenlátás bibliai tanúsága alapján világítja meg, melyet Ágoston nyomán a videntem videre (a látó látása) kifejezéssel foglal össze. Eszerint „az ember istenlátása mintegy visszhang arra, hogy Isten már ezt megelőzően és az emberi látást megalapozva látta őt, s olyannyira pusztán csak visszhangról van szó, hogy az megmaradhat egyszerűen a látottság tudatánál, lemondva minden ettől különböző önálló látásról, illetve úgy is vélheti, hogy az istenlátás eleve benne rejlik az Istentől-látottság- ban.”43 Balthasar ezt a bibliai tapasztalatot némi megszorítással alkalmazza Krisztus közvetlen istenlátására is, mely lehetőséget ad arra, hogy a közvetlen istenlátást az Istentől látottság formáján keresztül a hittel összekapcsolja. Jézus közvetlen istenlátása, ahogyan a földön megvalósult, köztes helyet foglal el a Fiú dicsőséges istenlátása és az elhagyatottságot átélő szenvedő Jézus istenrejtekezést megtapasztaló és az Istentől látottságot valló hite között. „... az a közvetlen látás (visio immediata), amellyel Krisztus az Atyát (Istent) látja, ott húzódik valahol a kinyilvánultság (ami a Fiút ‘dicsőségeként’ megilleti) és a ‘hátrahagyottság’ (ami a szenvedés rejtettségébe alászálló istenszolgát jellemzi) között. A második forma - a templomi zarándoklat alkalmával Istent szemlélő ószövetségi igazhoz hasonlóan - az elsőből következik: az élő hitnek ugyanis elég az, hogy az őt látó Isten tekintete előtt áll, s nem érdekli, hogy vajon ő maga látja-e Istent, vagy sem.”44 Jézus közvetlen istenlátását egyébként is teljes mértékben küldetése határozza meg, „az ember Krisztus úgy látja Istent, hogy Isten látja (küldi) őt, s ezért aki őt látja, az Atyát látja ...”.45 (4) Az ember Krisztus istentapasztalata magában foglalja az Istentől való különbség és távolság tapasztalatát is, ami egyenes velejárója annak, hogy (a) ő Istentől különböző valóságos ember; (b) beteljesíti az ószövetségi em42 Uo. 312köv. 43 Uo. 312. 44 Uo. 45 Uo. 310.