Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Kenózis és Egyház - Weidemann, Hans-Ulrich - Török Csaba (ford.): "Ő Isten formájában volt"
Ő Isten formájában volt 27 a éauxöv Krisztus saját akaratára utal, és „tettként írja le a történést”.22 Ennek megfelel a 2Kor 8,9 is: „Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett”. Pál itt is cselekvő módban fogalmaz. Az ige konkrét tartalmi meghatározását az egész mondatszerkezet inclu- sio-ja által nyeri el: az „istenalakúságtól” való önkéntes tartózkodás elmegy egészen a „szolgaalakúságig”. Ezáltal világos az is, hogy a poptpij 0eoű átváltása a poptptj SoúXou-ra nem pusztán a külső, látható alakot érintő változás, nem „alakváltás”, az isteni lény egyszerű „elrejtésének” az értelmében. Egy ilyen értelmezés közel állna a pogány szövegkörnyezethez.23 Ezzel szemben áll azonban a fordulat, miszerint „szegénnyé tette magát”. Az azonban vita tárgyát képezi, hogy vajon a preegzisztens létező konkrétan kiszolgáltatja-e magát „az emberiét szolgai alakjának mint olyannak”. Müller „a preegzisztens létező önkiüresítéséről mint az emberiét szolgaságára való önátadásáról” beszél.24 A Filippi-levél Krisztus-zsoltára mindenesetre a végsőkig vezeti ezt a toposzt: a Krisztus egyetemes kozmikus uralma radikális - cselekvő módon végbevitt - önkiüresítésében nyer megalapozást. 7. AZ URALKODÓ MINT SZOLGA Az egész első versszak gondolatvezetése tehát arra irányul, hogy Jézus Krisztus isteni alakból való „alászállását” a szolgai alakba, egészen a keresztig mint önmaga által meghatározott és cselekvő módon végbevitt tettet írja le. Ezáltal a zsoltár nem véletlenül egy meghatározott férfiideált tesz magáévá: Sámuel Vollenweider és mások rámutattak ugyanis arra, hogy a Krisztuszsoltárban elbeszélt történetet az erőszakos, a végső emberi határokat túlhaladó és isteni pozícióba jutó uralkodóról szóló narratívatípus ellentörténeteként is olvashatjuk.25 Ez előbbire találunk példát az ószövetségi zsidó 22 Kásemann, Analyse (ld. 17. lj.), 72. 23 Muller, Christushymnus (ld. 6. lj.), 25: „Az az elképzelés bontakozik itt ki, miszerint az isteni és a szolgai alak közötti, lehető legkülsődlegesebb kontraszt meghaladottá válik az őskeresztény szövegben, és semmit esetre sem a megnyilvánulási alakok puszta felcserélését takarja”. 24 Muller, Christushymnus (ld. 6. lj.), 27. Ehhez ld. még a következő oldalakon szereplő bizonyítékokat, amelyek mindenekelőtt az úgynevezett szkeptikus bölcselet, konkrétan Jób és a Prédikátor köréből származnak (uo. 28-31). Ez az a lelki háttér, amelynek okán a szerző az emberlétet szolgalétként ragadja meg. 25 Vollenweider, S., Der „Raub” der Gottgleichheit. Ein religionsgeschichtlicher Vorschlag zu Phil 2,6(-ll), in UŐ., Horizonte neutestamentlicher Christologie. Studien zu Paulus und zur frühchristlichen Theologie (WUNT 144), Tübingen 2002, 263-284.