Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Kenózis és Egyház - Weidemann, Hans-Ulrich - Török Csaba (ford.): "Ő Isten formájában volt"
28 Hans-Ulrich Weidemann (pl. íz 14,5-21; Ez 28,1-19; 2Makk 9,1-29), valamint a görög-római irodalomban, például a Nagy Sándorra vonatkozó anyag eltérő irodalmi megnyilvánulásaiban. Ezzel szemben Krisztus-zsoltárunk elbeszéli, hogy az önmegalázás a felma gasztaltatáshoz és a világ fölötti uralomhoz vezet el. Erre is találunk egyértelmű párhuzamokat, így pl. a hellenista uralkodói életrajzok mintájára készült úgynevezett Mózes-encomiumban, amelyet a zsidó vallásfilozófus, alexandriai Philón írt.26 Ezen szöveg szerint Mózes önként és teljesen tartózkodott a számára kijáró, Egyiptom fölötti uralomtól, és Isten ezért a választott nép fölötti uralommal ajándékozta meg őt. Ebben a szolgálatában végérvényesen erényesnek bizonyul, különösen is tanúbizonyságot tesz önmérsékletéről (éyKpáxetai), állhatatosságáról (Kapreptat), önuralmáról, illetve megfontoltságáról (ococppooúvat) stb. Mivel pedig ebben a pozíciójában sem hatalomra, sem befolyásra, sem pedig családjának fenntartására vagy a vagyon felhalmozására nem tört, Isten az egész föld, tenger, az összes folyó, valamint minden elem gazdagságával jutalmazta meg őt. Ezek alávetettjei lettek, ami Mózes csodáiban is megmutatkozott. Isten arra méltatta őt, hogy társa (koivcovó^) legyen az ő tulajdonának. Mózest végül még az egész nép „istenének és királyának” (0eő<; Kat ßaaikeüj is nevezi. Ez a többé-kevésbé kortárs zsidó szöveg Mózesről mint az ideális uralkodóról megvilágosítja azt a horizontot, amelyben Krisztus-zsoltárunk recepciójára is sor került: Jézus Krisztus, az ekklészia által proleptikusan megszólított egyetemes világuralkodó, megfelel a korabeli uralkodói erényeknek, sőt radikalizálja azokat, mégis épp a lemondáson, az önzetlenségen és az önuralmon keresztüljut el a legmagasabb méltóságra. 8. KRISZTUS „LELKÜLETE” „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt” (Fii 2,5). A „lelkűiét”, amelyet Pál a közösségétől megkövetel, meg kell, hogy feleljen a Jézus Krisztusban” való létnek, hogy így magától Jézustól vegyenek példát. A Krisztus-zsoltár világossá teszi, hogy a hlippiektől megkövetelt Tanetvocppoaúvri mértéke konkrétan Jézus „önkorlátozása” és „önmegalázása”, vagyis aktív cselekvése egészen a kereszthalálig. Amikor a zsoltár kifeszíti az ívét Jézus fájdalmas kereszthalálától egészen egyetemes 26 Philo, De vita Mosis I, 148-162 (LCL 289 = Philo VI, 352-359).
