Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Kenózis és Egyház - Weidemann, Hans-Ulrich - Török Csaba (ford.): "Ő Isten formájában volt"
Ő Isten formájában volt 23 adonáj-ként, úrként (küriosz) való körülírására irányulhat. A záró felkiáltás is erre mutat. Az is világos, hogy ez a névadás nem jelentheti azt, hogy Isten maga többé már nem hordozza ezt a nevet. Sokkal inkább Jézusnak az istennévbe való „bevonásáról” van itt szó, ami megint csak a Jézus-név akklamálása közbeni egyetemes térdhajtást, valamint Jézus Úrként való egyetemes megszólítását legitimálja. Ily módon pontosan a felmagasztaltatott Jézusnak az egyetlen Isten imádásába való bevonása kerül kiemelésre, amely más, mint a preeg- zisztens állapot. Mivel Jézus felmagasztaltatásától fogva a „minden név fölött álló nevet” viseli, végül Jézus nevében (!)” fog meghajolni minden térd, és minden nyelv meg fogja vallani, hogyjézus Krisztus az Úr. 4. A ZSOLTÁR ELSŐ VERSSZAKA (Fii 2,6-8) Ezzel el is értük az átmenetet a Krisztus-zsoltár első és második strófája között. Ezt az átmenetet a 9. versben nem csak az alanyváltás, de az „ezért” (Sió) kötőszó is világosan jelöli. A kérdés az, hogy ez a kötőszó a közvetlenül előtte álló, engedelmességként minősített kereszthalálra (8bc) vonatkozik-e? Ebben az esetben így értelmezhetnénk a kijelentést: mivel Jézus „engedelmes volt a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (2,8), „ezért Isten felmagasztalta őt” (2,9). Az anadiploszisz okán a hangsúly mindenesetre a kereszthalálon van (és nem pl. az engedelmességen).13 A másik, szintaktikai szempontból talán valószínűbb lehetőség ez: a 9a-ban szereplő kötőszó a 8a főmondatára utal vissza: mivel megalázta önmagát, ezért Isten felmagasztalta őt. Végül is nem tudunk téves alternatívát alkotni: ugyanis a 8a-ban megfogalmazott önmegalázás egészen a kereszt végső állapotáig vezet el, ezért Isten erre adott válasza nem pusztán a feltámasztás, égbe ragadás vagy egy mennyei tiszteletbeli hely átadása; sokkal inkább arról van szó, hogy Isten a Megfeszítettet magasztalta fel egyetemes Úrrá - ám éppen azt a Megfeszítettet, akinek a kereszthalálba vezető útja a saját cselekvő mivoltának és döntésének a kifejeződése volt. Zsoltárunkat ez egyértelműen elkülöníti az úgynevezett „kontrasztsémák” formuláitól: „Ezt az embert (...) kiszolgáltattátok, és gonosz kezek által keresztre feszítve elveszejtettétek. Az Isten azonban (...) feltámasztotta” (ApCsel 2,23k; vö. 2,36; 3,13-15; 4,10). Ebben az esetben Jézus mindkét tagmondatban szó szerint tárgy. Ezzel szemben az alany egyrészt Jeruzsálem zsidó népe, másrészt Isten. 13 Vő. Hofius, Christushymnus (ld. 3. lj.), 63.
