Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)

2015 / 1-2. szám - Kenózis és Egyház - Weidemann, Hans-Ulrich - Török Csaba (ford.): "Ő Isten formájában volt"

Ő Isten formájában volt

21

2. JÉZUS KRISZTUS ÚRKÉNT VALÓ EGYETEMES MEGVALLÁSA (Fii 2,10-11)

Kezdjük hát olvasatunkat „a dal végével”. A zsoltár egy Jézushoz intézett egyetemes és kozmikus felkiáltással éri el a csúcspontját: Jézus nevében”, vagyis Jézus nevét kiáltva, megvallva kell meghajolnia minden térdnek - „minden térd”, olvassuk hangsúllyal, vagyis az angyalok mint a menny lakóinak a térde, a földön élő ember és az alvilágban lévő megholtak térde10 11 -, és minden nyelvnek meg kell vallania: Jézus Krisztus az Úr” (2,10-11).

Világos, hogy ezen egyetemes, sőt kozmikus irányultságnak megfelelően a zsoltár a jövőre irányul. Jézusnak Úrként való egyetemes imádásának - „az Atya dicsőségére” - víziója még a jövő zenéje. így hát világos úgy a zsoltár szerzője, mint címzettjei számára, hogy mindenütt, ahol ez a kiáltás: Jézus Krisztus az Úr”, felhangzik, ez a jövő már most, mondhatni proleptikusan beköszöntött. Ez pedig a keresztény ekklésziá-bm válik valósággá. Kiváltképp Erik Peterson mutatta fel a kapcsolatot a korai keresztények ekklészia- önmegjelölése és az ókori akklamációk között.11 Peterson szerint épp a Fii 2,11-ben szereplő felkiáltás: Jézus Krisztus az Úr”, egy olyan akklamáció, vagyis erővel és lélekkel telt, ezért tényszerűen enthuziasztikus, egyszersmind jogi kötelező erővel bíró kultikus felkiáltás, amely az istentiszteletre egybegyűlt ekklészia hangja. Az ekklészia Krisztus-kultuszában tehát mondatni már most megkezdődött a jövendő, mivel itt újra meg újra, prolepti- kus felállást és megerősítést nyer Jézus Krisztus uralma. Ugyanis egy ilyen akklamáció: Jézus Krisztus az Úr”, performatív cselekvés: amennyiben „minden nyelv” megvallja, hogy Jézus Krisztus az Úr jézus uralma konkrét módon megvalósul. Ezért hát találó Uwe Hebekus megfogalmazása: „A kultikus akklamáció egyáltalán nem hittartalmak artikulálása, hanem performatív erejében rejlik a funkciója, hiszen semmi egyebet nem jelent, mint a mennyei Jeruzsálem hatalmi viszonyainak az elismerését és megerősítését”.12

10 Erről meggyőzően ír Hofius, Christushymnus (ld. 3. lj.), 18-40.

11 A továbbiakhoz Id. Peterson, E., Heis Theos. Epigraphische, formgeschichtliche und religionsgeschichtliche Untersuchungen zur antiken „Ein-Gott”-Akklamation (az 1926-os kiadás újranyomása, Christoph Markschies, Henrik Hildebrandt, Barbara Nichtweiss és mások kiegészítéseivel és kommentárjaival) (Erik Peterson Ausgewählte Schriften 8), Würzburg 2012, 133k. 141-183; Uó., Ekklesia. Studien zum altchristlichen Kirchenbegriff (szerk. Nichtweiss, B.-Weidemann, H.-U.) (Ausgewählte Schriften - Sonderband)m Würzburg 2010, 24-26; Uó., Der erste Brief an die Korinther und Paulusstudien (szerk. Weidemann, H.-U.) (Ausgewählte Schriften 7), Würzburg 2006, 36-40.451—457.

12 Hebekus, U., Enthusisasmus und Recht. Figurationen de Akklamation bei Emst H. Kantorowicz, Erik Peterson und Carl Schmitt, in Brokoff, J.-Fohrmann, J. (szerk.), Politische Theologie. Formen und Funktionen im 20. Jahrhundert, Paderborn 2003, 97-114, itt: 100.