Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 3-4. szám - A szegénység - Puskás Attila: Megfontolások az engesztelés teológiájáról
Megfontolások az engesztelés teológiájáról 65 tést gyűlöli”.25 Krisztus elégtételében nem a szenvedés és a halál önmagában a lényeges, hanem az a készség, amellyel Krisztus elfogadta a szenvedést és halált. Jézus tökéletes engedelmessége és szeretete olyan nagy érték az Atya előtt, melyet jobban szeret, mint amennyire utálja a bűnt, fenségének megsértését. így Jézus mindhalálig elmenő engedelmességét és szeretetét jóvátételként fogadja és megbocsát a bűnös embernek. Az engesztelés hagyományos teológiája az így felfogott helyettesítő elégtétel alapján értelmezte az Újszövetségnek azokat a helyeit, melyek a kultusz nyelvéből vett kifejezésekkel áldozatnak, engesztelő áldozatnak vagy engesztelésnek nevezik Jézus kereszthalálát. Az engesztelő áldozat lényegének a helyettesítő jóvátételt tekintették. Ezért pl. XI. Pius enciklikájában is egymás szinonimáiként szerepelnek a jogi nyelvből származó „soddisfazione/riparazione” és a kultusz nyelvéből eredő „espiazione/propiziazione” kifejezések. A mai katolikus teológiában (H. U. v. Balthasar, J. Ratzinger, W. Kasper, K.-H. Menke, N. Hoffmann, K. Lehmann, H. Hoping, J.-H. Tück) egyre inkább találkozni azzal a törekvéssel, mely nem a „bűnadósság”, a „helyettesítő elégtétel” vagy a jogi értelemben vett „képviselet/helyettesítés” koordinátarendszerében értelmezi a megváltói „helyettesítés” titkát. Nem az isteni igazságosság által megkövetelt, az Istenember által a bűnadósság megszüntetése érdekében helyettünk lerótt elégtételről beszél, hanem arról, hogy magának a bűn állapotának a természete és ennek a megszüntetése, azaz az ember üdvössége kívánja meg a helyettesítést. Ennek értelmében a helyettesítés azt jelenti, hogy Jézus azon a „helyen” keresi fel a bűnös embert, ahol az van, az ő „helyét” foglalja el, ahol a bűnös ember lehetőségeinek határához érkezett, hogy a magába zártság, a csőd és a kilátástalanság helyzetéből kimentse és az Isten által számára elgondolt „helyre-helyzetbe” jutassa, ahol elnyerheti igazi önazonosságát. Jézus Krisztus értünk vállalt halálával valóban a „mi helyűnkre”, azaz az Istentől való kiúttalan távolság és halálra szántság helyzetébe lépett, hogy nekünk ebből kiutat nyisson, az önmaga fogságába került morális szubjektumot a jóra irányuló szabadsággal és sze- retetre való képességgel ajándékozza meg. Az egzisztenciális távlatú helyettesítés fogalmában van egy exkluzív és egy inkluzív mozzanat: Jézus olyat tesz a mi helyzetünkkel azonosulva és értünk, amit csak ő tud megtenni, de ennek a célja éppen az, hogy a bűnös ember képessé váljék annak a meg25 „Respondeo dicendum quod ille proprie satisfacit pro offensa qui exhibet offenso id quod aeque vei magis diligit quam oderit offensam. Christus autem, ex caritate et obedientia patiendo, maius aliquid Deo exhibuit quam exigeret recompensatio totius offensae humani generis.” Sth 111,48,2 resp.
