Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 3-4. szám - A szegénység - Puskás Attila: Megfontolások az engesztelés teológiájáról
66 Puskás Attila tételére, amire Jézus megváltói helyettesítése nélkül képtelen lenne. A tulajdonképpeni megváltói helyettesítés hely- és sorscsere, s mint ilyen magában foglalja a végsőkig elmenő szolidaritást, a teljes azonosulást, s megadja annak teljes és isteni mértékű mélységét. A jézusi szolidaritás páratlanságát Balthasar szavait idézve az adja, hogy benne „Isten az emberi létezés tragikumát a végső mélységéig magáévá teszi és így anélkül, hogy keménységét gyengítené vagy kívülről maga mögött hagyná, felülmúlja.”26 A kereszten szenvedő és meghaló, a mi helyünkre lépő Fiú azzal vált meg bennünket, hogy a bűnös világ Istent elutasító „Nem”-ének távolságát magára veszi, meghaladja és átfogja az Atyának mondott fiúi „Igenjé”-nek szabad és engedelmes távolságával. A teljes szolidaritás úgy valósul meg, hogy a Fiú a bűn emberi drámájának teljes valóságát magáévá teszi és Fiúként Isten-emberi létében abban a feneketlen mélységben átszenvedi, ami egyedül az ő számára lehetséges. Önkiüresítésében mélyebbre száll alá, mint amilyen mélyre a bűntől, szenvedéstől és haláltól megsebzett ember kerülhet, hogy mintegy „alulról” átfogva, ebből a mélységből emelhessen föl mindenkit. Ez az egyedülálló mélyre szállás teszi valóban egyetemessé, minden emberi léthelyzetet átölelni képessé a jézusi megváltást. Az egzisztenciális természetű helyettesítés ezen exkluzív mozzanatához szervesen kapcsolódik azonban az inkluzív mozzanat. Krisztus helyettesítő szenvedése éppen arra szabadítja fel a bűnös embert, hogy elfogadja Krisztus kegyelmét és együttműködjön azzal mind a személyes megtérésének a folyamatában, mind e kegyelem mások felé történő közvetítésében. Krisztus megváltói művének ez az inkluzív és aktív oldala különösen is megvalósul az engesztelés aktusában. 2. 3. A bűn legyőzése és az engesztelés a szentségi üdvrendben A bűn legyőzése, illetve a bűntől való megtisztulás, s benne az engesztelés egész életre szóló feladata a kereszténynek, melyet az isteni kegyelemmel együttműködve tud véghezvinni. Alapvetően a szentségek közvetítik ezt az isteni kegyelmet, mely a hívő ember állapotának megfelelően az együttműködés különböző cselekedeteit igényli tőle. Az engesztelés spiritualitása és legkülönbözőbb gyakorlatai is végső soron a szentségi kegyelemmel való 26 Hans Urs von Balthasar: Theodramatik Bd. II/l. Der Mensch in Gott, Johannes Verlag, Einsiedeln, 1976, 48.
