Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 3-4. szám - A szegénység - Müller, Gerhard Ludwig - Török Csaba (ford.): A szegénység, kihívás az Egyház számára - Etika és szótériológia
A szegénység, kihívás az Egyház számára 17 nak, kizárólag a saját gazdasági érdekeinknek megfelelően. II. János Pál pápa Sollicitudo rei socialis kezdetű, 1987-es szociális enciklikájában elmélyítette és kiterjesztette a fejlődés fogalmát, amelyet VI. Pál vetett fel a Populorum progressio-ban (1967). Hangsúlyozta, hogy a „naiv mechanikus optimizmus” (nr. 27), mely a fejlődésre irányuló segítségnyújtásban csupán technikai és pénzügyi eszközökre korlátozza magát, nem változtatta meg pozitív módon a szükségben lévő népek életét. Ha a segítségnyújtást lecsupaszítjuk kizárólag az anyagi javakra, akkor nem szolgáltatunk igazságot az embernek. A gazdag országok szüntelenül kötelezve vannak arra, hogy ne veszítsék szem elől az emberi személyt, annak sajátos teológiai és antropológiai szempontjaival, mint a teremtményi mivolt és az istenképűség. A szegénységet és a segítségnyújtást tehát mindig teológiai nézőpontból kell megítélni, a gyakorlati cselekvés terén pedig a szolidaritás és a szabadság keretében kell eljárnunk. Európa belsejében kihívást jelentenek az etnikai eltérések és kulturális különbözőségek, mivel megváltoztatják a gazdasági körülményeket, és nem biztosítható többé a teljes szociális lefedettség. A nyugdíjasok, a munkanélküliek, a nagycsaládosok életkörülményei is nehézséget jelentenek, s nem lehet kielégítő szintű garanciát nyújtani számukra, hacsak - túl az ember személyes mivoltából fakadó követelményeken, mint az életfeltételek biztosítása, a tisztelet és a szabad döntés - nem tekintünk rájuk önálló értékkel bíró valóságként. Jézus megváltása magába öleli az egész embert - testiségében és transzcendentális irányultságában, személyes lényként. A hittudomány és az Egyház egyaránt kötelezve van arra, hogy közös stratégiákat dolgozzon ki, amelyek együttes elköteleződésre vezetnek. A teológiai alapzat először is egy az önnön anyagi és lelki javait tökéletesítő ember felé irányuló gazdaságot eredményez. A vallási, társadalmi, politikai és etnikai sokféleségek közepette az Egyház hozzájárulhat az ember méltósága és jogai kapcsán kialakuló alapvető konszenzus megteremtéséhez. Hogy érzékeny és humánus módon harcoljunk a szegénység ellen, hogy igazságot szolgáltassunk a szükséget szenvedőknek mint Isten teremtményeinek, és hogy megszabadítsuk őket a szegénységtől, az igazságtalanságtól, az elnyomástól és minden egyéb megalázó és fájdalmas tapasztalattól, arra van szükség, hogy a fenti alapelveket helyezzük a középpontba. A szegényeknek nyújtott segítség csakis így válik egy ember által embernek nyújtott segítséggé. Lehet, hogy a szükséget szenvedő emberek ekkor először tapasztalják majd meg személyes méltóságukat. XVI. Benedek pápa első, Deus caritas est kezdetű enciklikájában (2005) kijelentette, hogy „az Egyház által elhozott szeretet” saját természetének része:
