Communio, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1-2. szám - Egyetem, igazság, szabadság - Zaborowski, Holger - Török Csaba (ford.): Az egyetem válsága - a válság egyetemessége
24 Holger Zaborowski laszt adjunk. Ugyanis annak, hogy az egyetem „lényegére” vonatkozó kérdést már nem teszik fel kielégítő módon, úgy tűnik, mélyebbre nyúló oka van: az a tény, hogy az ember eddig ismeretlen módon olyannyira kérdésessé vált önmaga számára, hogy elveszíti önmagát a radikális megkérdőjelezhetőség örvényében. Az ember eszméje is látszólag zavarossá vált: Ki is az ember? Van még értelme, hogy rákérdezzünk az emberre? Ezen a területen is komoly feladatok várnak a filozófiára és a teológiára (ezt itt csak mellékesen jegyezzük meg). Ami itt a vita tárgya, az egy olyannyira radikális megkérdőjelezhetőség, hogy maga az emberre vonatkozó kérdés is elnémul, végtelenül differenciálttá válik, vagy kizárólag az egyes tudományágak feltehetőleg bizonyos tudására korlátozódik, mintha csakis a neurológia, a genetika, a történet- tudomány vagy a szociológia mondhatná el az igazságot nekünk önmagunkról. Hogy ennek a tapasztalatnak is komoly kihatásai lehetnek az egyetem eszméjére vonatkozó kérdésre, abból adódik, hogy az egyetem emberi intézmény, és mint ilyen, előfeltételez egyfajta emberértelmezést. Ez az előfeltétel az igazságra és a szabadságra való irányulásában mutatkozik meg: az ember, aki az egyetem tereiben él (vagyis nem csupán az egyetemen vagy az egyetemért tevékenykedik, hanem „egyetemesen”, vagyis szellemi életet él), az igazságra és a szabadságra irányul. Az igazság és a szabadság igénye alatt áll. Ha azonban kérdésessé válik, hogy végső soron ki az ember, nem egyszerűen az egyes szaktudományok szempontjából, ha alapvető igazságra való képessége és szabadsága is megkérdőjeleződik (nem utolsó sorban az egyetem részéről is), akkor nem érthetjük meg már azt az intézményt sem, amelyben az igazságra és szabadságra irányuló emberi törekvés - a tudás étosza - egyik legfontosabb (ha nem is egyetlen) összesűrűsödését nyerte: az áthagyományozott, mindig újra megújított és mindig újra - minden ma- radandósága mellett - újra kitalált egyetemet. Ha nem tesszük fel többé ezt az egyetemre vonatkozó kérdést, mivel már az emberre vonatkozó kérdést is csak rövidített formában vetjük fel, még akkor is tovább élhet egy ideig az egyetem. Eszméje túl erős és történelmileg túl hatékony ahhoz, hogy egyszerűen csak feladhatnánk vagy egyszerűen csak eltűnne. Továbbra is lesznek egyetemi emberek. Az egyetem mégis egyre inkább gyenge lesz abban a formájában, amelyben - minden válsága ellenére - az elmúlt évszázadokban megismertük és ismerjük, hogyha többé már nem gondol utána eleven módon önnön eszméjének s ezzel együtt belső egységének; s nem ezen háttér előtt bontakoztatja ki akadémiai életét, hanem engedi, hogy kívülről adják eléje eszméjét. A belülről kiinduló alap
