Communio, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1-2. szám - Egyetem, igazság, szabadság - Zaborowski, Holger - Török Csaba (ford.): Az egyetem válsága - a válság egyetemessége
Az egyetem válsága - a válság egyetemessége 23 A feszültség, amelyben az egyetem mint feltételes feltétlen mindig is áll, nem más, mint önmagának és az idegennek az értelmezése, az elsődleges funkciómentesség és a másodlagos funkciók terén fellépő feszültség, ahol megtörik az egyetem belső egysége, és többé már nem, vagy csak ritkán válik a reflexió és az utánagondolás tárgyává, s ki lesz téve korábban ismeretlen veszélyeknek. Hogyha ugyanis széttörik az egyetem belső egysége, akkor ezen védtelenség okán nem csak a korábbinál érzékenyebb lesz azokra a kísérletekre, amelyek kívülről akarják meghatározni az egyetem „lényegét”, s a fent nevezett feszültséget feloldják a feltételes javára. Végső soron szüksége is lesz erre a kívülről érkező értelemadásra, mivel önmaga már nem tudja, mi és mi valósul meg benne. Ezért hálásan fogadja be az explicit vagy implicit önmagától idegen meghatározásokat - még ha ezek ellent is mondanak áthagyományozott célmeghatározásának. Ezért az egyetem kortárs válsága súlyosabb és veszélyesebb, mint a korábbi, mára már történelemmé vált egyetemválságok. Ezen hagyományokból világos követelmény származik mindazok számára, akik szívükön viselik az egyetem mint az igazságra és szabadságra való megnyílás ügyét: elmélyültebben utána kell gondolni az egyetem „lényegének”, s ezen megfontolásokból ösztönzést kell találni az egyetem reformjához és önmeghatározásához. Ez a követelmény még inkább érvényes a kevéssel fentebb megnevezett ténnyel szemközt, miszerint az egyetem funkcionali- zálásának kritikusai gyakran csupán a puszta kritikára és ezzel együtt az egyetem kortárs válságának egy merőben negatív értékelésére korlátozzák magukat. Ilyenkor igencsak nyilvánvalóvá válik, hogy mi nem az egyetem. Nyitott kérdés marad azonban, hogy tulajdonképpen mi az egyetem: mit jelent - a jelen történeti körülmények közepette - az, hogy alakot adjunk az egyetem eszméjének? Hisz nem lehet arról szó, hogy egy történelmietlen lényegszemléletet juttatunk szóhoz, s abból indulunk ki, hogy fellelhető az egyetem egyetlen örök „lényege”, amelyet aztán le kell fordítanunk a valóság nyelvére. Az egyetemnek mint igazság- és szabadságeseménynek mindig is saját kora egyetemének kell lennie. Egy történelmietlen platonizmus épp annyira tévútra vivő ezen kérdésekben, mint a funkcionalizmus, amely kiszolgáltatja magát a történelemnek. Ezért is használtuk a „lényeg” szót mindig idézőjelben, hogy így kizárjunk egy lehetséges félreértést, egyszersmind a „lényeg” szóbeli vagy beteljesülési dimenziójára, vagyis az egyetem eszméjének történetiségére utaljunk. Mindenesetre vélelmezhetjük, hogy ez a követelmény nem elegendő ahhoz, hogy az egyetem mai válságára és veszélyeztetettségére megfelelő vá
