Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Puskás Attila: Szempontok a Trentói zsinat dogmatikai tanításának értelmezéséhez
Szempontok a Trentói zsinat dogmatikai tanításának értelmezéséhez 87 elvezet ahhoz a következő közös megállapításhoz, mely szerint egyik alaptörekvés teológiai létjogosultságát sem lehet eleve elvitatni. Nem önmagában az alaptörekvések különbsége az, ami szétválasztja az egyházakat, hanem az alaptörekvések konkretizálódásainak bizonyos formái a tanítás és a gyakorlat területén. Ezt az állítást igazolja az a tény, hogy a katolikus és evangélikus kapcsolatban sohasem az alaptörekvések voltak a tanbeli elítélések tárgyai, hanem valamely alaptörekvés egy-egy torznak és tévesnek ítélt konkrét megnyilvánulási formája. A Trentói zsinat kánonjaira ez éppúgy érvényes, mint az evangélikus hitvallási iratokra. Végül ebből az következik, hogy a katolikus/evangélikus alapkülönbség meghatározásának leíró és hermeneu- tikai szerepe van, nem kontroverzteológiai vagy polemikus kategória. A saját és a másik felekezet, mint egész alakzat, valamint a felekezetek között hitben, tanításban és lelkiségben fönnálló különbségek helyes megértését szolgálja.30 Az alapkülönbség kérdését illetően befejezésül álljanak itt Walter Kasper józan, de ugyanakkor jövőbe mutató mondatai: „Ezen egyházak (se. az ortodox, a katolikus és a megreformált egyházak) egyikét sem lehet egyedül az egyes tanbeli különbségek felől megérteni, hanem a keresztényi lét átfogó koncepcióiként kell megragadni őket és a különbségeket (...) mint egy különbözőképpen átfogó látásmód történelmileg kimunkált kifejeződését. (...) Persze előfordulhat, hogy miután a félreértések egész hegyeit lebontottuk, s a legtöbb részletkérdést, ha nem is oldottuk meg, de közelebb vittük a megoldáshoz, ma látjuk csak egész valójában a tulajdonképpeni alapkülönbséget. (...) Hogy ezzel az ökumenikus kérdés nehezebbé vagy könnyebbé vált-e, nem mondható meg előre. A válasz azon múlik, hogy a keresztényi lét különböző felekezeti alaptípusai kölcsönösen kizárják-e, vagy kölcsönösen kiegészíthetik-e, átjárhatják-e s végül kölcsönösen elismerhetik-e egymást.”31 ÉLETRAJZI ADATOK: Puskás Attila (*1965) római katolikus pap, a PPKE-HTK-n a dogmatika professzora. 30 Uo. 153. 31 Walter Kasper, „Das Petrusamt in ökumenischer Perspektive”, in in der Nachfolge Jesu Christi (hrsg. Karl Lehmann), Freiburg 1980,103.